magyar

TAIZÉ

Alois testvér elmélkedései

Az európai találkozó közös esti imáinak a végén Alois testvér az alábbi szavakkal fordult a jelenlévő fiatalokhoz.

2018. december 31., hétfő

A találkozó vége felé vagyunk. Ma este az újesztendő érkezését ünnepeljük. És a vendégfogadó közösségeitekben a békéért imádkoztok.

A földkerekségen a béke túl sok helyen veszélyeztetett. Ezért imádkoznunk kell a békéért és az igazságért, mivel ez a kettő egymás nélkül nem létezik. Soha nem szabad elfogadnunk az igazságtalan helyzeteket, sem saját környezetünkben, sem máshol. Küzdjünk mindig, kiengesztelődött szívvel. Ne járuljunk hozzá gyűlölettel az erőszakhoz.

Az ezekben a napokban megtapasztalt közösség arra bátorít minket, hogy a béke irányában konkrét elköteleződést tegyünk. Mindenkinek meg kell találnia, hogyan. Tudom, közületek már sokan elköteleződtek a szolidaritás különféle kezdeményezéseiben. Röviden szeretnék megemlíteni három olyan kihívást, ami számomra fontosnak látszik.

Az első, a gazdagok és a szegények közötti különbség csökkentése. Lehetünk-e, helyi közösségeink kiscsoportjaiban, még érzékenyebbek a szegények helyzetére? Néhány szerény eszközzel, szinte a semmivel, már el lehet kezdeni, például látogatásainkkal megtörni egy hajléktalan, egy magányosan élő öreg, vagy elhagyatott gyermek elszigeteltségét.

A második sürgős kihívás kétségtelenül a menekültek és a migránsok befogadása. Próbáljuk támogatni a helyi és a nemzetközi kezdeményezéseket azzal, hogy számukra több biztonságot és igazságot biztosítunk. Egyesek biztonsága nem történhet mások kárára. Az ettől való félelem, ami Európában új nagyságrendben jelentkezik, érthető. De egy dolog biztos: nincsenek megoldások anélkül, hogy személyes kapcsolatba ne lépjünk azokkal, aki a jobb jövő érdekében menedéket keresnék más kontinenseken.

És ez a harmadik irány: az emberek közötti béke a teremtéssel való szolidaritással együtt jár. A mi csodálatos otthonunk, a Föld, veszélyeztetve van erőforrásainak meggondolatlan kiaknázása által, a szennyezés különféle módja, és az élővilág sokféleségének elvesztése miatt. És mindez az emberek közötti igazságtalansághoz és erőszakhoz vezet. Mindannyian konkrét lépéseket tehetünk ezzel a kihívással kapcsolatban.

Ez a három elköteleződés, a többi között megvalósíthatóan, sokkal több, mint egy erkölcsi követelmény. Komolyan véve őket, rászánva magunkat megvalósításukra, életünk számára értelmet találhatunk.

És egy utolsó megjegyzés. Azt mondtam, hogy kiengesztelődött szívvel kell küzdenünk. Ez feltételezi, hogy leszállunk a kiengesztelődés forrásához. Ez a forrás nem egy idea, ez egy személy, maga Krisztus. Ő ad nekünk békét. A tőle kapott benső békesség nélkül, a kiábrándultság és a keserűség kísértése túlságosan erős lehet.

Közel ehhez a forráshoz, szemtől szemben vagyunk Jézussal. De szükségünk van olyan emberekre is, akik megmutatják az utat a forráshoz. Az Egyházban vannak olyan nők és férfiak, nemcsak papok és lelkészek, akik készek benneteket meghallgatni. Megértenek benneteket, anélkül, hogy ítélkeznének, meghallgatják min mentek keresztül, még ha az a szívetek legszemélyesebb részéből is származik. Keressétek az ilyen személyt, aki elkísérhet benneteket egy ideig.

Mindannyiunk számára folytatódik a bizalom zarándokútja, rögtön már a hazautazással.

Itt Madridban, egyházközségeitekben folytathatjátok megélni azt a nagyszerűen bőkezűséget, amit vendégfogadásotokkal nekünk megmutattatok. Minden első pénteken közös imádság lesz a katedrálisban az érsek úrral, és a fiatalokkal.

Mi, taizéi testvérek két helyen is megállunk a hazafele úton. Január 2-án Avilában leszünk, és ott tartjuk a deli imaórát. És január 3-án Barcelonába megyünk, ahol a Santa Maria del Mar katedrálisban lesz este nyolc órakor a közös imádság.

Ez a két hely számunkra olyan, mint egy forrás. Avilai Szent Teréz bátorítja közösségünket, hogy kezdetről kezdetre haladjunk. Barcelonában pedig oly sokszor kitárt szívvel fogadtak bennünket. Talán néhány meg tudjátok változtatni a hazafele utat és csatlakoztok hozzánk, akár Avilában, akár Barcelonában.

Mindannyiotoknak szerencsés hazaérkezést! És ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről!

2018. december 30., vasárnap

Az Alleuja énekése után:

“Ne feledkezzünk meg a vendégszeretetről!” A következő napokban ezt a felhívást mélyítjük el. Gondolatokat cserélünk, ötleteket osztunk meg, de a legfontosabb a vendégszeretet megtapasztalása. A legmélyebb hálánkat fejezzük ki a családoknak, plébániáknak, és a vallásos közösségeknek, hogy kitárták ajtajaikat, Osorno bíboros érsek úrnak és más egyházi képviselőknek, Carmana asszonynak, Madrid főpolgármesterének, és a hatóságoknak ezért a meleg fogadtatásért, amiben itt, Madridban részesülünk.

Most Osoro bíboros szól hozzánk.

Az imaóra végén:

Mi, taizéi testvérek, sokat várunk ettől a madridi találkozótól. Szívünk mélyén azt reméljük, hogy reményt ébreszt. Szembesülve korunk nagy problémáival és kihívásaival, néhányakat elriaszt az elbátortalanodás és a kiábrándultság. Az osztozás és a közösség megtapasztalása ebben a napokban minket arra bátorít, hogy reménységgel tekintsünk a jövőbe.

Amin ma részt veszünk, az valóban a bizalom zarándoklata. Arra, hogy azon túl, ami elválaszt, kapcsolatokat és hidakat építsünk, nagy szüksége van társadalmainknak. A társadalom képtelen a túlélésre az emberek közötti bizalom megteremtése nélkül. A bizalom lehetővé teszi a párbeszédet arról, ami elválaszt. A bizalom olyam messzire képes menni, hogy tiszteletben tartja, sőt értékeli a másik sajátosságait.

Mindannyian ugyannak az emberi családnak a tagjai vagyunk. Jobban, mint valaha, szükségünk van egymásra. A számtalan felmerülő kérdésre – például a hallatlan ökológiai kihívásokra – csak akkor kaphatunk választ, ha a határokon ellenére is együtt dolgozunk

Persze, a napokban megélt közösség élménye rövid életű. De valóságos. Számunkra tanúsítja, hogy a bizalom a sokféle ember között igenis lehetséges. És látjuk, hogy az Egyház lehet az a hely, ahol ez a bizalom növekszik.

Igen, az Egyház arra hivatott, hogy a barátság helye legyen, olyan barátságé, aminek ölelése egyre szélesebb. Ezekben a napokban megtapasztalhatjuk az Egyház egyetemességét. És ez segít nekünk megérezni, hogy a keresztények hozzájárulhatnak az emberarcú globalizációhoz – sőt ez egyben különleges feladatuk is.

Kezdjük személyes szinten. Fedezzük fel, miképpen tehetjük nyitottabbá saját közösségünket. Nyíljunk meg azok felé, akik különböznek tőlünk: a legszegényebbek, bevándorlók, más felekezetű keresztények, más vallásúak felé, és azok felé, akik nem hisznek.

Az emberi szolidaritásra való érzékenység elválaszthatatlan a benső élettől. Mint hívők, keressük az utat imaéletünk megújításához, gyakoroljuk az Isten szeretete iránt való figyelmességet, nappal és éjszaka. Ez tesz képesés minket arra, hogy azok felé közeledjünk, aki tőlünk különböznek.

Megélni ezt a nyitottságot, elsősorban a másikra való odafigyelésben nyilvánul meg. A párbeszéd közösségeinkben és az Egyházban leginkább nem a meghallgatás hiányától szenved? Kezdjük azzal, hogy megpróbáljuk megérteni a másikat, megérteni a gyakran összetett helyzeteket.

Októberben meghívtak Rómába, hogy vegyek részt a katolikus püspökök ifjúsági szinódusán. A következő kívánság többször is elhangzott: hogy ti, a fiatalok, szeretnétek olyan embereket találni az Egyházban, akik meghallgatnak benneteket. Azért, hogy álmaitokat komolyan vegyék, hogy kreativitásotokat támogassák, szenvedéseiteket meghallgassák.

Mindent, amit csak lehet, szeretnénk megtenni azért, hogy szolidaritás, sőt barátság határozza meg társadalmaink jövőjét. Ez az a lelkület, amivel folytatjuk a bizalom világméretű zarándoklatát a földön

A taizéi dombon a találkozók ennek a zarándoklatnak az állomásai, egész évben minden héten megrendezésre kerülnek. Az augusztus 25. és szeptember 1. közötti hetet különleges módon a 18 és 35 év közötti fiatal felnőtteknek szánjuk. Ezt megelőzi a fiatal keresztények és muszlimok közötti baráti hétvége, augusztus 22. és 25. között.

A földkerekségen máshol, számos helyen lesznek találkozók ezen a zarándokúton. Libanoni és más közel-keleti országokban élő fiatalok csoportja jött a találkozóra és most itt vannak velünk, hogy meghívjanak bennünket, vegyünk részt hétköznapjaikban, és hogy felajánlják vendégszeretetüket. Március 22. és 26. között fiatalok találkozója less Bejrútban.

A nyári találkozók után délebbre utazunk, Afrikába. Oly sokat tanulhatunk mindabból, amin Dél-Afrika keresztülment az elmúlt évtizedekben, és hogy ma hol is tart. Dél-Afrika nagyon távol van Európától, de hívunk titeket mind, szeptember 25. és 29. között a fiatalok találkozójára, az afrikai kontinens legdélibb csücskébe, Cape Town városába.

És ezt követően kerül megrendezésre a következő európai találkozó, 2019. december 28. és 2020. január 1 között Lengyelországban, Wroclaw városában.

2018. december 29., szombat

Ezekben a napokban, amikor Madridban együtt vagyunk, oly sok különböző országból érkeztünk! És mindazok, akik vendégül látnak bennünket, különböző nemzedékeket képviselnek. Ezekkel az emberekkel, akikkel eddig még sosem találkoztunk, megtapasztaljuk a közösséget. És ebben örömre lelünk.

A mi bizalom zarándokutunk egyben benső kaland is. És ma este, találkozónk kapcsán, erre szeretném irányítani a figyelmeteket: a másokba vetett bizalom, a magunkba vetett bizalom és az Istenben vetett bizalom szoros kapcsolatban álló valóság.

A bizalom nem vak és nem naiv, és nem is ábrándozó, képes megkülönböztetni a jót és a rosszat. És ez az a bizonyosság, ami bármilyen helyzetben, még sötét órákban is, megnyitja az élet felé vezető utat.

A bizalom nem passzív, hanem benső erő, ami minden helyzetben kiprovokálja, hogy lépjünk tovább a teljesebb élet felé, és hogy másokat segítve életünk még teljesebb legyen. Serkenti a képzeletet, bátorságot ad és készséget a kockázat vállalásra.

De mindnyájan tisztában vagyunk azzal is, mit jelent a bizalom hiánya. Kedvtelenség, kudarcok, összetört barátságok, erőszak, természeti katasztrófák, betegségek, mindezek aláássák a bizalmat. A bizalom sérülékeny dolog.

Istenbe vetett bizalmunk is törékeny. Bizonyos mértékben már mindannyian megtapasztaltuk a kétkedést: kétkedünk Isten szeretetében, néhányan még Isten létezésében is kétkednek. Akkor hát hol találjuk a bizalom forrását?

Hogy bizalomra szülessünk, ami bennünk újjáéled, szükségünk van valakire, aki megbízik bennünk, aki befogad minket, aki felajánlja vendégszeretetét.

Ma este olvastunk Jézus életéből egy sokatmondó történetet. Jézus a viharos tavon járva megy oda tanítványaihoz, hogy velük legyen. A történet a mi modern fülünk számára valószínűtlennek hangzik. De ne felejtsük Jézus szavait: “Ne féljetek. Itt vagyok.” És Péternek, aki csatlakozni akar hozzá a vízen járva, ezt mondja: “Jöjj!” És Péter beugrik a vízbe. Szemét Jézusra szegezve képes előre jutni, de ahogy hagyja magát a veszélytől megfélemlíteni, süllyedni kezd.

A tanítványok számára Jézus nemcsak a tanítómester, aki tanítja őket. Jézus arra hívta őket, hogy legyenek vele és tanítványként küldi őket, mivel bízik bennük. Bár mi is úgy látnánk Jézust, mint aki teljesen megbízik bennünk…

Még ha a világ legnagyobb bűnösei lennénk is, Jézus ugyanazokkal a szavakkal szólna hozzánk, mint tanítványaihoz: “Ne féljetek, itt vagyok.” Mindnyájunkhoz, mindegyikünkhöz ugyanazt a hívást intézi, mint Péterhez: “Jöjj!”

Avilai Szent Teréz, a XVI. század egyik kiemelkedő nőalakja, akinek hatását még ma is érezzük, az általunk is énekelt szavakat hagyta ránk: “Nada te turbe, nada t’espante, quien a Dios tiene nada le falta” (Ne félj, ne aggódj, ha tiéd Isten, tiéd már minden). Ezt is mondta: “Aventuremos la vida!” (Kaland az élet!). Igen, az élet csodálatos kihívás annak, aki elhatározásokat és bátor döntéseket hoz

Mik ezek a bátor döntések? Mindegyikünk hívást kapott arra, hogy válaszként elinduljon a benső zarándokúton, ami a kételyből és félelemből a bizalom felé vezet. Mindannyiunk számára az a feladat, hogy befogadjuk Krisztus szeretetét és így építsük a bizalmat és a békét közvetlen környezetünkben, és tőlünk távol is.

2018. december 28., péntek

2018. december 28., péntek

Nagy öröm megkezdeni ma este a mi Európai találkozónkat ebben a városban, Madridban! Hogy ide jöjjetek, néhányatoknak nagyon hosszú utazást kellett megtennie. Madrid városa, egyházközségei, és sok más vallásos közösség, sőt még egyedülálló emberek is vendégül látnak minket. Mondjunk nekik, most azonnal, nagy köszönetet ezért a nagylelkűségért.

A nekünk felajánlott vendégszeretet megérinti a szívünket. Minden esztendőben, most már több mint negyven éve, hála a bizalom világméretű zarándoklata találkozóinak, megtapasztaljuk, hogy ez a vendégszeretet az öröm forrása.

„Ne feledkezzünk meg a vendégszeretetről!” Ezt a felhívást szeretnénk elmélyíteni ezekben a napokban és a következő év folyamán, Taizében és máshol is. A találkozó füzetében öt ajánlást találtok 2019-RE, amelyek utakat nyitnak a gondolkodásra és a cselekvésre.

Ebben az évben kivételes vendégszeretetet tapasztaltunk. Augusztusban, kétezer fiatal Ázsia minden részéből, és más kontinensekről is, találkozóra jött össze Hong Kongban. Hétszáz fiatal jöhetett az anyaországból, Kínából.

Néhány hónapja ugyanezt a vendégszeretet fedeztük fel az ukrajnai Lembergben. Az ország minden keresztény felekezetéből származó fiatalok fogadták a máshonnan érkezőket, és gyűltek össze közös imádságra.

Ezek a remény jelei voltak: jelek, hogy a fiatalabb nemzedékek képesek előkészíteni az emberiség jövőjét, amit az együttműködés és nem a versengés jellemez.

A vendégszeretet közel hoz egymáshoz, túllép velünk a különbségeken és még a megosztottságokon is, amelyek keresztények, vallások, hívők és nemhívők között, különféle életstílusok és politikai vélemények között léteznek. Persze a vendégszeretet ezeket a különbségeket nem törli el, hanem segít abban, hogy más fényben lássuk őket: képessé tesz minket a meghallgatásra és a párbeszédre.

A vendégszeretet alapvető érték minden ember számára. Mindegyikünk törékeny kisbabaként születik a világra, akinek életéhez szüksége van befogadó szeretetre, és ez az alapvető tapasztalat utolsó leheletünkig rajtunk hagyja nyomát.

A vendégszeretet választásának motivációja abban a hitben rejtőzik, hogy saját életünket ajándékba kaptuk. És ez a meggyőződés táplálja hitünket. Most olvastuk a Biblia első fejezetét. Ez a nagyszerű költői kép, ami meglehetősen titokzatos, arra hív, hogy próbáljuk megérteni: mindaz, ami létezik, ajándék. Az égbolt és a föld, az óceán, a sötétség, a fény – minden Istentől származik. És mindenben, ami létezik, Isten jelen van leheletével, az ő Szentlelkével.

Igen, életem ajándék, amit kaptam. És a többi ember is, különféle módon, számomra ajándék. Saját önazonosságom a másokkal való kapcsolataimon keresztül épül. És természetes, hogy a másik mindig különbözik tőlem, nem fogok mindent megérteni a másikból, és kétségtelen, hogy nem tudok vele mindent megosztani.

Befogadni a másikat feltételezi, hogy elfogadom a korlátokat, a sajátomat és a másokét is. A másik befogadása együtt jár a megkülönböztetéssel. De ez soha nem válhat ürüggyé ahhoz, hogy bezárkózzunk, ezzel félelmet keltve a másikban – félelmet, ami úgyis ott van mindannyiunkban.

A vendégszeretet csodálatos témájával kapcsolatos néhány gondolatot hallottatok. Holnap délelőtt a kiscsoportokban elolvassátok az első két javaslatot. Ezek célja, hogy segítsenek hitünk elmélyítésében, hogy eljussunk a bizalomra, felismerve Isten mindig előbb fogad bennünket, és hogy életünkben Krisztus jelenvalóvá lehessen. Keressünk hát, keressünk ezekben a napokban, és találni fogunk.