Április 22., péntek
Ma Butuvoba utaztunk, ami a metró végállomásánál, Moszkva déli külvárosában található. A zarándokok már egész jól kiolvassák a cirill betűkkel kiírt állomásneveket. 9.45-re mindenki ott volt, hogy elérjük a buszt, ami elvisz minket a lőtérre (Polygon), a kivégzések helyszínére, ahol több, mint 20 000 embert lőttek le a Nagy Sztálini Terror – ahogy az oroszok nevezik – idején 1935 és 1937 között. Vajon el tudjuk-e ma képzelni, mennyi orosz szenvedett a szovjet időkben? Itt szembesültünk ezzel a valósággal.
Az Új Mártírok templománál a plébánia tagjai vártak ránk, hogy körbevezessenek minket, és meséljenek az ott történtekről. Több mint 1000 papot és hívőt lőttek itt le. Az NKVD archívumai pontosan mutatják, kiket, és mikor végeztek ki itt. A tömegsírokat a kis dombok jelzik a környéken. Az eredeti fatemplom, amelyet 1995-ben építettek, szó szerint ezeknek a mártíroknak a vérén áll. Micsoda hely, a Nagypéntek eltöltésére! Micsoda kihívás hitünk megélésére a mai világban. Pedig ők ártatlanok voltak; olyanok, akik semmilyen módon nem érdemelték meg, és nem keresték a mártírságot.
Részt vettünk a nagypénteki vesperáson, és a Nagyszombat esti szertartáson. Gyönyörű, szimbólumokban gazdag szertartások ezek, ahogy Olga írja:
„Így érkezünk el a péntekhez. Ezen a napon nincs liturgia – az Úr a kereszten függ. Az Úr halálának napja az év leggyászosabb napja. Az ember még az időjáráson, a természeten keresztül is érzi ezt. De az Úr halála felett érzett mélységes szomorúságban már el van rejtve az eljövendő feltámadás reménye.
Ezen a napon van a Sírlepel kihozatalának a szertartása. Krisztus képét egy koporsóban behozzák a templom közepére. Ezután következik a temetés szertartása, a Sírlepel temetése, amint a hívők a koporsó mögött haladva járják körül a templomot.”
Énekelve vonultunk ki az Új Mártírok templomából: Svjati Bozse, Svjati Krepki, Svjatyi Bjesmjertnik, Pomiluj nas („Szent Isten, Hatalmas Isten, Örök Isten, könyörülj rajtunk”). Mivel Taizében is gyakran énekeljük ezt az éneket, a zarándokok is be tudnak kapcsolódni. Micsoda erő! Különböző hagyományok egyesülnek az éneklésben Krisztus halotti leplét kísérve, aki mindnyájunkért odaadta magát a kereszten. A szimbólum utat nyit számunkra. A templom sötétjéből kilépni az este fényeibe olyan volt, mintha már a feltámadás fényébe lépnénk be. Hatalmas élmény. A kegyelem ideje.
Április 21., csütörtök
Mekkora öröm reggel 7.30-kor a háromszáz-egynéhány ember között lenni, akik a Szent Tatjana egyházközségben vesznek részt a nagycsütörtöki liturgián. A templom, amely a Moszkvai Állami Egyetemhez tartozik, pont szemben van a Kremllel.
Olga ezt írja a ma reggeli szertartásról:
„Csütörtök az utolsó vacsora alapításának a napja. Reggel nagycsütörtök liturgiáját tartják minden templomban. Ezen a napon azok is, akik dolgoznak, vagy tanulnak, megpróbálnak időt szakítani arra, hogy legalább ezekben a reggeli órákban részt vegyenek ezen a különleges liturgián. Az Amikor a dicső apostolok… kezdetű imádságot évente egyszer, ezen a napon éneklik. Mindenki szentáldozáshoz járul, mialatt énekeljük: Utolsó vacsorádon Istennek Fia, fogadj el ma engem, mint áldozót; nem adom ki a titkot ellenségeidnek, és csókkal sem árullak el, mint Júdás, hanem, mint ama gonosztevő, megvallak téged: emlékezz rám uram, mikor eljössz a te országodba. Az egész napot meghatározza ez a csodálatos utolsó vacsorán való részvétel Urunk szenvedésének estéjén.”
A liturgia után találkoztunk azzal a körülbelül 20 zarándokkal, akiket az egyházközség fogadott. A helyi pap mindnyájunkat vendégül látott ebédre. A vendégszeretet mindenekelőtt az asztalnál nyilvánul meg Oroszországban, még így böjtben is. A zarándokokhoz szólva a pap kifejezte ottlétük miatt érzett örömét, és minden kérdésükre nyitott volt.
Délután mindenki Vszevolod Chaplinnek, a Moszkvai Patriarchátus Egyházi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnökének plébániájára utazott metróval. Vszevolod Chaplin elsősorban az orosz keresztények kommunista időszak alatti óriási szenvedéséről beszélt. Nyíltan beszélt azokról a kihívásokról is, amelyekkel a ma egyházának kell szembenéznie. „Minden kereszténynek elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy bárhol is van, tanúságot tegyen a hitéről. Az egyház nem csak a gazdagokért, vagy csak a szegényekért van, – az egyház mindenkié.” Azután szívesen válaszolt minden kérdésre.
A zarándokokkal beszélgetve elmondhatom, hogy mindenki boldog. Nagyszerű fogadtatásban volt részük a családoknál és a plébániákon. Az utazás fáradalmai és a két órás időeltolódás ellenére csak mosolyokkal találkoztam egész nap. Az oroszoknak valóban nagy szíve van.
Vissza Olgához:
„Eljön az este, és megkezdődik a Tizenkét Evangélium szertartása. Mindenki égő gyertyákkal áll. Tizenkét evangéliumi szakaszt olvasunk fel a Getszemáni kerttől a lezárt sírig. A harang minden alkalommal annyiszor kondul meg, ahányadik részt olvassuk Urunk szenvedésének történetéből.
Régen az emberek hazavitték az égő gyertyát, hogy meggyújtsanak vele egy ikon-lámpást. Ez a kegyes hagyomány még ma is él, habár a megtartása nehezebbé vált azok számára, akik messze laknak a templomtól és tömegközlekedéssel utaznak. Akik hazaviszik a »csütörtöki gyertyát« egy keresztet rajzolnak vele az ajtókeret alá. A gyertya okozta korom egy kereszt képét hagyja hátra.”
A szertartás után az emberek gyertyával a kezükben mennek az utcán – itt ez annyira természetesnek számít, még akkor is ha vannak olyanok egészen más dolgokat csinálnak ilyenkor. Ez volt az első alkalom, hogy már a Nagyhéten éreztem a feltámadást. Itt nem tehetsz másképp. Az egyház és az emberek is újjászületnek.
Április 20., szerda
Nehéz leírni ennek a napnak a gyönyörűségét: egyike azoknak a különleges pillanatoknak, amikor valami, amiben annyi ember reménykedett, és amiért annyi ember imádkozott hosszú idő óta, hirtelen beteljesül. 240 zarándok 26 különböző országból, akiket hat különböző ortodox plébánia fogad Moszkvában. Ki tudta volna mindezt elképzelni néhány évtizeddel korábban?
Az Istenanya elszenderedése templom egy kőhajításnyira a Vörös tértől egy McDonald’s és a Belügyminisztérium közé beékelődve, megnyitotta kapuit. Az ikonok jelenléte a templomban, az utcáról egy percnyi imára betérő, az ikonok előtt gyertyát gyújtó emberek – mindez sajátos légkört teremtett a fiatalok fogadásához, akik azzal a vággyal érkeztek, hogy valamivel többet értsenek meg az Orosz Ortodox Egyházról. Egy azonnali mennyei béke érzete a földön e vibráló város nyüzsgése ellenére.
Orosz vendéglátóink türelme és kedvessége beragyogta az egész napot. Nincs olyan zarándok, akit ne fogadnának teával, és egy kis ennivalóval. Akik az utolsó órában érkeztek, azokat is ugyanolyan örömmel üdvözölték, mint azokat, akik elsőként jöttek. A fiatalok a plébániai előkészítő csapatban mindent nagyon jól elterveztek. Nem maradt család vendégek nélkül. Egy igazi csoda! Annyi mindenért lehetünk hálásak. Nincs mit hozzátennem ehhez. A zarándoklat elkezdődött.
Április 17., vasárnap
Az Úr jeruzsálemi bevonulásának ünnepe – nyugaton virágvasárnap (’pálma-vasárnap’), Oroszországban pedig ’fűzfa-vasárnap’. A tavasz már majdnem megjelenik, és az utcákon már látni lehet a fűzfaágas standokat a templomok előtt. A metróban ilyen ágakkal látni az embereket. Ez a népi vallásosság egy formája. Azt mutatja, hogy a vallásos cselekedet többé nem idegen egy olyan társadalomban, amely nem is olyan régen még ateista volt. A papok már a tegnap, az esti dicséretkor megáldották az ágakat, és meghintették a gyülekezetet vízzel. Ez ma is megismétlődik, és a templomok tele vannak. Mindenki gyertyát tart a kezében.
Ünneplés egy Moszkván kívüli falusi plébánián, ahonnét az 1990-es évek elején az első csoportok érkeztek Taizébe. Imádság annak a bátor papnak a sírjánál, aki a nehéz évek alatt felépítette ezt az egyházközséget. Süt a nap.
Április 16., szombat
Lázár-szombat. Lázár feltámasztása az utolsó és legnagyobb jel volt, amit Jézus végbevitt. Jézus úgy mutatkozik meg itt, mint életadó, ami paradox módon a halálához vezet. Mind történelmileg, mind a liturgiában hitelesen áll ez a jel a Nagyhét és a Húsvét bevezetésénél.
Ma reggel a Mennybemenetel templomában van a liturgia a Tver utcában, Moszkva belvárosában. Itt fogadjuk majd a zarándokokat szerdán. Igazi ünnepi hangulat a negyven napos böjt után. A pap arra emlékeztet minket, hogy Krisztus mindannyiunkat kihív a sírból, és új életet ad nekünk, már most.
Délután találkozás az önkéntesekkel, akik szerdán és az egész zarándoklat alatt segítenek majd. Egy hónappal ezelőtt volt egy megbeszélésünk 70 fiatallal, ahol gyakorlati feladatokat osztottunk ki. Most viszont több feladatot vár! Néhányan a repülőtéren és az állomáson találkoznak a zarándokokkal, hogy a központi fogadóponthoz vezessék őket. Mások pedig a fogadópont és a szállásadó plébániák között fognak ingázni, és van egy „tea-csapat”, akik ismertetik a programot, kiadják a jegyeket, és elosztják, hogy ki melyik plébániához kerül.
Az első érkezőket fogadó csapat felkészítésekor, akkora az örömük, hogy érezzük, ezek az orosz fiatalok milyen régóta várnak a lehetőségre, hogy külföldi fiatalokat fogadjanak a plébániáikon…
Április 15., péntek
A mai nap a Nagyböjt utolsó napja az ortodoxoknál. A hétvége a Lázár-szombatnak, és az Úr jeruzsálemi bevonulásának ünneplésével már a Húsvét ünneplésének előízét adja. Ma reggel részt vettünk az Előreszentelt Adományok Liturgiáján, majd egy rövidített liturgián ahol kiosztották az utolsó Eucharisztián átváltoztatott adományokat. A szertartáson többször elmondtuk Szent Efraim imáját. A gyülekezet minden szakasz végén keresztet vet, letérdel, és fejével megérinti a földet.
Ma este volt a plébániai koordinátorok utolsó gyűlése az Istenanya- szomorúak vigasztalója ikonjának templomában. A zarándokokat hat plébánia fogadja majd. Megdöbbentő a készségességük, hogy improvizáljanak, és mindenkit fogadjanak. A koordinátorok mind fiatalok, és a plébánosuk áldásával segítenek. Nagyon megható a bizalmuk. A legtöbb plébánia számára ez lesz az első alkalom, hogy fiatal felnőtteket fogadjanak más országokból.