Az ember jósága Isten jóságának visszfénye [1]Ahogy Roger testvér egyre idősebb lett, úgy vált számára egyre fontosabbá ez a szó: jóság. Szívesen idézte Nagy Szent Bazilt, akinek szemében az ember jósága Isten visszfénye volt, annak megnyilvánulása, hogy az ember Isten képmása. [2] Nagyon régen, amikor megkért, hogy vállaljam a közösség vezetését, nem adott irányelveket a felelősség gyakorlására, de ezeket a szavakat hagyta rám: „A prior és az egész közösség számára az ítélőképesség, az irgalmasság lelkülete és a (...)
2010. augusztus 14.
Roger testvér utóda, Alois testvér írta ezt a szöveget a Válaszd a szeretetet (Új Ember, 2007) című könyv előszavához. A könyvet a Taizéi Közösség azért jelentette meg, hogy kifejezze az alapítója íránt érzett háláját. Roger testvér eltávozása nagy űrt hagyott maga után. Tragikus halála felkavart minket. De mi, közösségének testvérei egy olyan időszakot is átéltünk, amelyben hálát adtunk mindazért, amit itt hagyott nekünk; ezt szeretné kifejezni ez a könyv. Ezt a hálával telt felismerést a világ (...)
Tavaly sok olyan üzenetet kaptunk, amelyben Roger testvér halálát Martin Luther King, Romero püspök vagy Gandhi halálához hasonlították. Mindezzel együtt azonban tagadhatatlan, hogy eltérések is vannak közöttük. Az utóbbiakat ugyanis valamilyen politikai, ideológiai színezetű küzdelemben egy olyan ellenség ölte meg, aki nem tudta elviselni véleményüket valamint befolyásukat. Sokak szerint hiábavaló Roger testvér meggyilkolására bármifajta magyarázatot keresni. A rossz mindig megkérdőjelez minden magyarázatot. Az (...)
2006. augusztus 18.