magyar

TAIZÉ

Isztambul

Alois testvér elmélkedése

 

Nagy öröm számunkra, hogy a Vízkereszt ünnepét veletek, Isztambul keresztényeivel ünnepelhetjük. Megérkezésünk óta sorra érnek bennünket a meglepetések: a templomaitokban szívélyes fogattatásban részesülünk. Mindez vajon nem arra utal, hogy Krisztus már most egyesít bennünket, egy olyan közösségben, amely túlmutat a különböző felekezeteken és hagyományokon? Valójában a keresztségünk által mindannyian Krisztushoz tartozunk.

25 különböző országból érkeztünk ezekbe az egyedülállóan nemzetközi templomokba. Hálát adunk Istennek, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy megéljük Krisztus megnyilvánulásának jelét az emberek között.

Zarándokokként érkeztünk hozzátok. Néhányunk számára ez a zarándoklat novemberben kezdődött Kigaliban, Ruandában. Sok kelet-afrikai és még messzebbről jött fiatal azért érkezett ide, hogy kifejezze a béke és a kiengesztelődés iránti vágyát egy olyan országban, amely sokat szenvedett. Ezután Rómában voltunk ortodox, protestáns és katolikus fiatalokkal az európai találkozón. Benedek pápa közös imára fogadott minket a Szent Péter téren. Felejthetetlen élmény marad számunkra, amikor a fiatalokkal megtelt téren mindenki gyertyát tartott a kezében, Krisztus fényét. Itt is úgy tűnt, hogy képesek vagyunk elővételezni a krisztusi egységet, amely után vágyakozunk.

Zarándokokként érkeztünk ide. Egész életünk egy zarándoklat. Egy olyan úton vagyunk, amely során a kapcsolatunk személyesebbé válik Istennel, és mélyebbé az emberekkel. Fontos, hogy egyikünk sem csupán egy érdekes látogatásként éli meg ezt a néhány napot, hanem belső zarándoklatként, amely során felfedezhetjük magunkban Isten bizalmának a forrását. Manapság fontos új választ adnunk arra a kérdésre, hogy miért hiszünk Istenben? Egy olyan világban, amelyben az Istenbe vetett bizalom egyre kevésbé magától értetődő, e kérdésre adott személyes válaszunk új irányt adhat életünknek.

Életünk zarándoklata során szükségünk van egymásra. Senki sem tud egyedül hinni. Ez igaz a személyes életünkre, a családunkra, a közösségeinkre és az egyházközösségeinkre is. Szükségünk van egymásra, mert mindegyikünk a maga módján szegény.

Országainknak szüksége van egymásra, de még a kontinenseinknek is. Az erőszaknak és az igazságtalanságnak az egyik oka, hogy túl keveset foglalkozunk egymással. Mi, keresztények, nagyban hozzájárulhatunk a világbékéhez, azzal, hogy személyes kapcsolatokon keresztül hidakat építünk.

Szükségünk van egymásra, bármilyen felekezetből is jövünk. Csak együtt lehetünk a Föld sója, máskülönben az Evangélium üzenete ízét veszti.

Tehát így tehetjük fel a kérdést: Nekünk, keresztényeknek, akik sokfelől jöttünk, szükségünk van-e rátok, Isztambul keresztényeire? Én habozás nélkül azt mondom: „igen”. Válaszomat két példával szeretném megindokolni.

Az egyik beszélgetés alkalmával egy fiatal kijevi nő a következőt mondta: „Kijevben a Szent Szófia-székesegyházat a konstantinápolyi Hagia Sophia templom alapján építették. Ezért számomra olyan volt idejönni, mintha a saját templomomba jöttem volna.” Megindító volt hallani ezeket a szavakat és úgy gondolom, hogy ez majdnem mindannyiunkra igaz. Ebben az országban fogalmazták meg a Hitvallásunkat, a keresztény hit itt egy olyan kultúra felé nyitott, amely nem ismerte a Bibliát. Az egyházatyák elmélyítették ezt a hitet. Mindegyikünk gyökere itt van. A mi időnkben – hála a modern kommunikációs lehetőségeknek – könnyebben fejezhetjük ki az egyetemes keresztény közösséget és fontos emlékeznünk arra, hogy ez a közösség összeköt minket azokkal, akik előttünk jártak.

A másik ok, amiért szükségünk van rátok, Isztambul keresztényeire, mert életetekkel példát tanúsítotok arról, hogyan kell kisebbségben élni, egy olyan társadalomban, ahol a keresztények száma elenyésző. Tudjuk, hogy ez milyen nehéz. Hálásak vagyunk az Evangélium ezen jelének. A világot és az egész teremtés beragyogó Vízkereszt fénye a betlehemi egyszerű jászolból és Jézus Jordán folyóban való megkeresztelkedéséből ered. Aki Jézust követi, fényt áraszt magából anélkül, hogy tudná milyen erős ez a fény.

Köszönjük hűségeteket és kitartásotokat. Bátorítani szeretnénk titeket arra, hogy tovább járjátok a közösség útját a különböző hagyományok és felekezetek között. Az imahét keretében minden évben együtt imádkoztok keresztény egységért és sok más alkalommal az évben. Ilyenkor veletek vagyunk!

Zarándoklatunk – amit már ma este kijelenthetek – mélyíti az egyedülálló közösséget Krisztusban, és imáinkat szétárasztja az Egyházban. Ezért adjunk hálát az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

JPEG - 20.1 ko
Utolsó frissítés: 2013. január 12.