Izrael fiai is újra panaszkodtak, mondván: „Ki ad nekünk húst enni? Visszagondolunk a halfélékre, amiket Egyiptomban enni kaptunk, az uborkára és a dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára. Bezzeg most koplalhatunk, nincs semmi, mannán kívül egyebet nem látunk.” A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megőrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfőzték fazékban, s cipót sütöttek belőle; olyan ízű volt, mint az olajos kalács. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.

Amikor Mózes hallotta, hogy a nép, ez a nemzetség is, az a nemzetség is panaszkodik, ki-ki a sátora bejáratánál, az Úr pedig nagy haragra gerjedt, rossznak találta Mózes a dolgot; így szólt hát Mózes az Úrhoz: „(...) Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem. Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat!”

Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: „Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikről tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetői. Vidd magaddal őket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd. Akkor alászállok, és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levő lélekből, s rájuk ruházom. Így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned.

A klímaválság napról napra egyre sürgetőbb probléma. Életmódunk gyökeres megváltozásával kell szembesülnünk. A sivatagban vándorló zsidókhoz hasonlóan nekünk is együtt, közösen kell mindezzel szembenéznünk. A közösségen belül azonban mindig vannak ellentétes vélemények. Vannak, akik visszasírják a régi, kényelmes világot és inkább visszatérnének a múltba - úgy, ahogy az már nem lehetséges.

Nehéz reményteljesnek maradni. Mózes ezt mondja: „nagyon nehéz nekem”. Magányosnak, tehetetlennek érzi magát, szemben az emberekkel, akikkel együtt kellett volna működnie, de ők ehelyett szemmel láthatóan az ellenkező irányba indulnának.

Isten hallja Mózes kiáltását. Arra kéri őt, hogy tekintsen a tömegre, válasszon ki közülük egy adott létszámú csoportot, akik osztoznak vele az ígéret földjére vonatkozó reményben. Mózesnek rá kell ébrednie, hogy e reményvesztett és csüggeteg nép között is vannak jóakaratú emberek, akikkel megoszthatja a jövővel kapcsolatos aggodalmait. Mózesnek a megfelelő irányba kell fordítania a tekintetét.

Jobban észlelheti a remény jeleit egy olyan látásmód, amelyet már nem homályosít el a csalódottság vagy a harag. Feldúltságában Mózes megfeledkezik arról, hogy számíthat szövetségesekre a nép körében. A kétségbeesés megakadályoz bennünket abban, hogy hinni tudjunk a remény jeleiben - pedig éppen ezekre a jelekre van szükségünk ahhoz, hogy remélhessünk! Hogy kerülhetünk ki ebből az ördögi körből? Isten maga tesz meg mindent azért, hogy a többi emberrel összekapcsoljon minket. Ezt teszi meg Mózesért is.

 Mit kell tennem azért, hogy ne adjam át magam a kétségbeesésnek?
 A nehézségek idején milyen segítséget remélek Istentől?
 Kik azok az emberek körülöttem, akik reményt adnak nekem? Hogyan?