magyar

TAIZÉ

Bibliai olvasmányok minden napra

 
Az alábbi bibliai idézetek Taizében hangzanak el a napközi imaóra alatt. A rövidítések a versek pontos helyét jelölik. Olykor hosszabb szakaszt adunk meg azok számára, akik a szöveget összefüggésében szeretnék olvasni.
     
2025
VA, 27 Július
Jézus mondja: Ha ti hibáitok ellenére tudtok gyermekeiteknek jó dolgokat adni, mennyivel inkább meg fogja adni mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.
Lk 11,9-13
HÉ, 28 Július
Pál apostol írta: Hirdetjük, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.
1Kor 2,1-9
KE, 29 Július
Jézus mondja: Én vagyok a szőlőtő. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Jn 15,1-8
SZE, 30 Július
Az ÚR mondja: Gondját viselem juhaimnak. Az elveszettet megkeresem, az etévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem. Az egészségesre és erősre vigyázok.
Ez 34,1-16
CSÜ, 31 Július
Krisztusban temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok föl, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból föltámasztotta.
Kol 2,9-15

Taizé - Mai bibliai olvasmány  Mai bibliai olvasmány
Taizé - Android alkalmazás  Android alkalmazás   •   iPhone app

Fájl letöltés

PDF

PDF: Vízszintes: májusjúliusjúlius
PDF: Álló: májusjúliusjúlius