Ha Jézus tudta, hogy Júdás el fogja árulni, miért tartotta meg őt mindvégig legközelebbi kísérői között?

A sok tanítvány közül, akik követték, Jézus tizenkettőt jelölt ki közvetlen tanítványának, hogy megossza és folytassa velük küldetését. Jézus komolyan vette a tizenkét apostol csoportjának megalkotását, egy egész éjszakán át imádkozott előtte.

Egy adott pillanatban azonban Jézus rájött, hogy a tizenkettő közül egy, Júdás megváltozott. Jézus megértette, hogy Júdás eltávolodott tőle, sőt, hogy „ki fogja szolgáltatni”, ahogy az evangéliumok írják. János evangéliuma szerint Jézus már Galileában felfogta, mi fog vele történni, jóval a jeruzsálemi események előtt, amelyek a kereszthez vezették (János 6,70-71). Miért nem küldte el tehát Júdást a környezetéből, és miért tartotta őt egészen a végsőkig maga mellett?

Jézus egy szava, amelyet akkor használ, amikor a tizenkét apostol csoportjának létrehozásáról beszél, nyomra vezethet: „Nemde én választottalak titeket, a tizenkettőt?” (Jn 6,70, lásd még 13,18). A kiválasztani ige kulcsszó a bibliatörténetben. Isten kiválasztotta Ábrahámot, és kiválasztotta Izraelt, hogy választott népévé tegye. Isten választása tehát, hogy ki lesz Isten népe, a szövetség népe. Az teszi ezt a szövetséget felbonthatatlanná, hogy Isten úgy dönt, Ábrahámot és utódait mindörökké szeretni fogja. Pál apostol így ír erről: „Isten ugyanis nem bánja meg az ő ajándékait és meghívását.” (Róm 11,29).

Mivel Jézus úgy választotta ki a tizenkettőt, ahogyan Isten választotta ki a népét, nem küldhette el Júdást, még akkor sem, amikor megértette, hogy az el fogja árulni őt. Tudta, hogy mindvégig szeretnie kell, hogy megmutassa, Isten választása visszavonhatatlan. A próféták, különösen Ózeás és Jeremiás, annak az Istennek nevében beszéltek, akit saját népe árulásai megsebeztek és megaláztak, ám aki mégsem szünetelteti végtelen szeretetét. Jézus nem akart és nem is tehetett kevesebbet: megalázva attól, hogy legközvetlenebb tanítványai közül egy elárulta, továbbra is kimutatta neki szeretetét. Tanítványai előtt megalázkodván megmossa lábukat, mindenki szolgájává válik, Júdásévá is. Kimondottan Júdással osztott meg egy darab kenyeret: az izzó szeretet egy töredékét, amelyet az magával vitt saját éjszakájába (Jn 13,21-30).

Ha hű akart maradni Atyjához – ahhoz az Istenhez, aki Ábrahámot és Izraelt kiválasztotta, a próféták Istenéhez –, Jézus nem is tehetett másként, mint hogy maga mellett tartotta Júdást egészen a végsőkig. Még akkor is szerette, amikor Júdást már teljesen hatalmába kerítette a sötétség. „A világosság a sötétségben világít” (János 1,5). Az evangélium azt írja, hogy abban a pillanatban, amikor Júdásnak adta szeretetét, Jézus „megdicsőült” (János 13,31). A megsértődés és a gyűlölet legsötétebb éjszakájában Jézus megmutatta Isten szeretetének hihetetlen sugárzását.

Miért oly visszafogott az evangéliumi leírás Júdás motivációit illetően?

Meglepő, hogy az első keresztények nem hallgattak arról a tényről, hogy a tizenkét tanítvány egyike volt az, aki kiszolgáltatta Jézust az ellenséges hatóságoknak. Ez a tény kétséget ébreszt magának Jézusnak személye iránt: hibázott, amikor követői közé választotta? De ugyanúgy az is meglepő, hogy az evangéliumok majdnem semmit se szólnak Júdás motivációit illetően. Csalódott lett, amikor rádöbbent, hogy Jézus nem politikai felszabadítási programmal fellépő Messiás? Vajon arra gondolt, hogy népének javát szolgálja, ha Jézus életútját megtöri? Néhányan azt feltételezik, hogy a pénzbeli ellenszolgáltatás vonzásába került; mások szerint szeretetből cselekedett, hogy Jézust segítse önátadásában…

Az evangéliumokban két megjegyzést olvashatunk Júdás tettére vonatkozóan. Egyik az ördög említése: „Az ördög Júdás szívébe sugallta, hogy árulja el őt” (János 13,2). De ez csak elmélyíti a misztériumot. Az ördög vagy Sátán az, aki ellenáll, kritizál, aki rágalmaz. Jézus szomorúan állapítja meg, hogy ez Júdás szívében megszületett és oly mértékben gyökeret vert, hogy többé nincs visszatérés. De nincs arról még egy utalásszerű szó sem, hogy miért létezik.

A másik megjegyzés a Szentírásra utal. Júdás árulásáról Jézus így nyilatkozik: „Azért történik, hogy beteljesedjenek az Írás szavai: Akivel megosztottam kenyeremet, az sarkát emelte ellenem.” (Zsoltár 41,10, idézi János 13,18). Fontos, hogy helyesen értsük, hogy miként idézi az evangélium az Írás szavát. Ez nem egy olyan előre megírt forgatókönyv, amit minden egyes színész követni kényszerül. Aki a Bibliát figyelmesen olvassa, jól tudja, hogy az ember szabadon hozhatja meg döntéseit, és az felelősséggel jár.

A zsoltár versét idézve, miszerint „Akivel megosztottam kenyeremet, az sarkát emelte ellenem” (Zs 41,10), Jézus nem azt akarja állítani, hogy Júdás nem cselekedhetett volna másképpen, mint inkább, hogy bármi is történik, annak Isten az elsődleges szereplője. Ott van az árulás drámája, ugyanakkor Isten működik. Ha Júdás tette által teljesednek be az Írások, az azt jelenti, hogy misztikus úton-módon, de Isten szándékát hajtja végre. Szándékát Isten az ő szavai által valósítja meg (vö. Izajás 55,10-11). Az Írásra való utalás lehetővé teszi számunkra, hogy higgyünk Istenben akkor is, amikor sötétséget tapasztalunk, amikor érthetetlen dolgok történnek velünk.

Még ha Júdás megsértődése és haragja érthetetlen is marad, Jézus „mindvégig tartó” szeretete meghaladja a megértés határát. Az evangéliumok Júdás motivációi iránt azért oly visszafogottak, mert nem akarják kíváncsiságunkat kielégíteni, mint inkább hitre vezetni. Júdás drámájának sötét mélységét nem világítják meg; feltárják a kifürkészhetetlen és felfoghatatlan mélységét Isten szeretetének.

Printed from: https://www.taize.fr/hu_article4829.html - 10 December 2024
Copyright © 2024 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France