Brüsszeli találkozó

Válogatás a magyar nyelvű nyomtatott sajtó írásaiból

Üzenetek a csendből

Új Ember, 2009. január 11.

(...) A brüsszeli találkozón több mint negyvenezer fiatal vett részt, köztük kétszáz anyaországi és ennél is több határon túli magyar, valamint kilencezerkétszáz lengyel zarándok, akik szűnni nem akaró tapssal fogadták a bejelentést: Poznanban lesz a következő év végi találkozó.

(...)

A brüsszeli zarándoklaton Alois testvér levelének főbb gondolatain elmélkedtek a résztvevők, és alkalmuk nyílt találkozni, barátságokat kötni hazai, valamint külföldi keresztény fiatalokkal. Godfried Daneels bíboros, Brüsszel érseke a december 30-i esti imaórán köszöntötte az egybegyűlteket, és hangsúlyozta, hogy a világ jövőjével kapcsolatban nem csupán a „természetes" optimizmusra van szükségünk, hanem arra a reményre, amely Isten ígéretein alapul. „Ezen az estén Isten örömteli mosollyal tekint ránk - mondta a bíboros -, látva, hogy negyvenezren imádkozunk hozzá csendben, rá figyelve..."

(...)

Konkrét tervekkel érkezem

A brüsszeli volt az első taizéi találkozó, amelyen részt vettem. Húgommmal együtt érkeztünk a bizalom zarándokútjára, ahol egy ruandai lánynál kaptunk szállást, így e néhány nap során nemcsak a belgákat és a plébánián lévő egyéb európai népeket (lengyel, svájci, ukrán, olasz), hanem az afrikai kultúrát is jobban megismerhettük.

A Brüsszelben töltött idő során a különböző műhelyfoglalkozások és egyéb programok között a napi háromszori ima annyira a mindennapok részévé vált, hogy úgy érzem, erőt kaptam ahhoz, hogy hazatérve rendszeressé váljék az imaéletem. Gazdagabb lettem kint azzal a tapasztalattal is, hogy nagy szükségem van a csendre is, megállni kicsit a rohanó hétköznapok során. A brüsszeli élményeknek köszönhetően konkrét tervekkel érkeztem haza, amelyekhez, úgy érzem, elegendő lelkesedést kaptam a találkozó során, hogy valóra is válhassanak.

Gerencsér Dóri, Budapest, Regnum Marianum

Dicsérje minden nemzet...

Második alkalommal vettem részt taizéi téli találkozón. A két évvel ezelőtti, zágrábi találkozón szerintem nagyon magasra került a mérce. Elvárásokkal és nagyon nagy várakozással indultam útnak Brüsszelbe.

Csapatunk Mechelen városában kapott szállást. Mechelen egy nyolcvanezer lakosú, csodálatos építészeti örökséggel rendelkező város, Brüsszeltől északra, a flamand régióban. Négyen a csoportból egy katolikus karizmatikus közösség házában kaptunk szállást, nyolc lengyel fiatal társaságában. Vendéglátóink valóban mindenben próbáltak a kedvünkben járni, azon túl, hogy szállást adtak nekünk.

(...) Az ima után a részt vevő fiatalokat (lengyel, portugál, román, magyar) kiscsoportokba osztották, ahol az előre megadott kérdésekről mondta el mindenki a gondolatát. Csoportvezetőként nagyon örültem, hogy a korai időpont, valamint az angol nyelven történő beszélgetés ellenére mindenki próbált hozzászólni az amúgy, magyarul sem egyszerű kérdésekhez, sőt, igen értékes gondolatok is megfogalmazódtak.

Tamás, Budapest

A bizalomról

Barátaink ajánlására idén első alkalommal vettünk részt taizéi találkozón. Kárpátaljáról egy egész busznyi fiatal érkezett, a ferences Tarzicius atya és egy egyházmegyés pap vezetésével. Lehetőségünk nyílt a lelki elmélyülésre, a bizalom fontosságának felismerésére. A zarándokút minden napja közös imával, énekléssel zárult. Felemelő érzés volt, amikor több ezer ember hangja egyszerre csendült fel. Mindkettőnk számára megnyugvást, lelki felfrissülést és sok új barátot eredményezett ez a zarándokút.

G. Béla és Erzsébet, Tiszakeresztúr (Kárpátalja)

„Igent mondott az életemre"

2002-ben vettem részt először a találkozón, Páriszban, azóta minden évben igyekszem ott lenni. Idén Brüsszelben is, úgy, mint az eddigi találkozókon az imák jelentették a legtöbbet számomra. Köszönöm Istennek, hogy igent mondott az életemre és elfogad olyannak, amilyen vagyok. A taizéi találkozó egyszerűsége, az énekek, a csend, az imák és az elmélkedések sokat segítettek most is. A hétköznapokban is szeretném meghallani és kimondani azt az igent, ami nem kötődik feltételekhez. Elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok. Itthon is felteszem a kérdéseket, amelyeket hazahoztam a találkozóról, és próbálom megtalálni a válaszokat, majd a gyakorlatban megvalósítani.

Klaudia, Bük

A csend, ami erőt ad

Befogadónk egy huszonkét éve Belgiumba letelepült hétgyermekes asszír keresztény család volt. Négyen laktunk náluk, mind magyarok. Az édesanya a saját hét gyermeke közé mi négyünket is gyermekeiként fogadott, bepillantást engedve az életükbe.

Mégsem csupán ezek a kapcsolatok vagy a kulturális jellegű élmények, a város látványosságai mozgatnak meg évente harminc-negyvenezer embert, köztük engem is, hanem az a lelki tartalom, amelyet a fiatalokkal való közös imádság jelent. Igazán megrendítő számomra, ahogy több ezer fiatal imádkozik, együtt énekel, nyelvtől, kultúrától függetlenül közösen figyel Istenre. A gondolataink összerendezésében segít az évről évre megjelenő levél, idén Kenyából. Ennek kapcsán beszélgettem a kis csoportunkban egy lengyel lánnyal és két portugál fiúval a saját életünkben megjelenő örömökről, nehézségekről és a korlátainkról. Az elmélkedést segítő kis füzetünkben volt egy kérdés: mit jelent számomra a belső üresség, és hogyan tudom ezt pozitívan megélni. A kérdésre a választ közösen kerestük a csoportunkban. Az egyik portugál fiú elmondta, hogy számára az advent a lelke kiüresítését jelenti, megtisztítást a felesleges zajoktól úgy, hogy be tudja fogadni az érkező Megváltót, kivonulva a karácsonyi vásár zajából, a vakító fények világából. A belső elcsendesedésre jó alkalmat jelentett számomra a silence-terem, ahol lehetőség van csendben elmélkedni, átgondolni az aznapi szentírási részt, amelyet az imán hallottunk, és gyónási lehetőséget is biztosítottak mindenkinek az anyanyelvén. Ez a csend az, ami egész évre erőt ad, amit haza kell vinnem a saját országomba, egyházi közösségembe, és ez indít arra, hogy újra útra keljek a bizalom zarándokútjára, jövőre Lengyelországba, Poznanba. Fontos, hogy megtaláljuk a csendet az életünkben, és azt el tudjuk vinni Európa egy-egy nagyvárosába, a plébániára és a családhoz, ahol befogadnak minket. Mert az Isten nem „hangoskodik", hanem csendben szól hozzánk, és ahhoz, hogy meghalljuk őt, nekünk el kell elcsendesednünk.

István, Nagykanizsa

A bizalom zarándokútja a földön

Evangélikus Élet, 2009. január 11.

Boda Zsuzsa

(...) A brüsszeli találkozó öt napja kiváló lehetőséget adott a különböző országokból és kultúrákból érkezett résztvevőknek az ismerkedésre és az egymás felé való nyitásra. Legtöbbjüket családoknál helyezték el, és egy-egy fogadó gyülekezethez több országból is érkeztek résztvevők.

(...) Álljon itt csokorba szedve néhány válasz a magyar résztvevőktől [arról, hogy mit jelentett számukra a találkozó]: „Fantasztikus volt megtapasztalni, hogy negyvenezer fiatal azért érkezett ide, hogy Jézusra figyelve együtt imádkozzon.” „Nagyon szeretem a taizés énekeket és azt, amikor a Miatyánkot mindenki a maga nyelvén mondja el egyszerre.” „Számomra mindig elképesztő átélni találkozóról találkozóra azt, amikor ennyi tizen-huszonéves – a szilvesztert is együtt ünnepelve – alkohol nélkül is jól tudja magát érezni. Jó dolog, hogy a segítőknek jelentkezők, akik ugyanúgy kifizetik a részvételi díjat, önként vállalják az ételosztást, a szemétszedést vagy a tömegek irányítását. És a több tízezernyi ember pedig hőbörgés nélkül elfogadja, ha egy ilyen segítő felhívja a figyelmet a helyszíneken például a kötelező haladási irányra. Összességében a találkozó nagy része ezen az önkéntes munkán alapul, és mégis hihetetlenül jól szervezett! Már alig várom a következő alkalmat, ami Lengyelországban lesz.”

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article8062.html - 24 May 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France