A keresztény hit jellegzetessége

Bár a hitre általában mint vallásra tekintünk, mivel az az Istennek hívott Abszolútummal való kapcsolatunkra vonatkozik. Ez a képzet azonban nem látszik hasznosnak abból a szempontból, hogy annak egyedülálló jellegét megragadja. Nemde inkább azt spiritualitásnak, lelkiségnek kellene neveznünk? Igen, abban az értelemben, hogy személyes utat kínál, és az emberi létezés egyre nagyobb mélységeit járja át. Ennek ellenére ez az út nincs kiszolgáltatva az egyén tetszésének, az ember nem válogathat elemei közül kénye-kedve szerint. Zarándok út ez Krisztus nyomában, amely úton a zarándok szükségszerűen másokkal együtt vándorol.

A keresztény hit ezek szerint közösségi élet? Igen, ez a meghatározás összhangban áll az újszövetségi írások szerint az első keresztények életével. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy e másokkal megosztott élet távol áll attól, ami csak emberi együttélés, mert gyökerét Istenbe meríti, és mert lényegileg annak életében osztozik, Aki maga a Szeretet, a másoknak odaadott élet. Ez a közösségi élet természete szerint mindenkit képes befogadni, egyetemes, és sugárzása mindenkire kiterjed. Ebben az értelemben a keresztény közösség határai nem lezártak; végső soron nem lehet elhatárolni az emberiség egész családjától, sőt a teremtett világ egészétől sem.

A Jézus Krisztusba vetett hit lényegénél fogva úgy is meghatározható, mint egyetemes testvériség Istenben. Távol attól, hogy emberi műnek tekintsük, lényegileg ez Isten oldaláról történő meghívást jelent. Így volt ez az ősi Izraelben is: ez a nemzet nem a földrajzi vagy leszármazási kritériumok szerint értette saját kilétét, hanem abban, hogy a misztikus és transzcendens Isten szabad választása rájuk esett. Krisztus Jézus eljövetelével e találkozás még jelentősebb lett. Őbenne, minden elképzelést felülmúlóan, az élet Ősforrása jön közénk.

Ha a keresztény hit az abszolút Valóság oldaláról jövő kínálat, az ember szerepe alapvetően e meghívás elfogadása, és a válaszadás. Ennek határait nem az ember rajzolja meg. Ha Isten Krisztuson keresztül szólít és arra hív, hogy közösségbe lépjünk vele és megosszuk életünket másokkal, ez az ember legszemélyesebb dimenzióját érinti, és felkelti bensőnkben a szabadságot. Ennél fogva e meghívás ellentétben áll bármiféle kényszerrel. Bármiféle kísérlet, amely nyíltan vagy rejtve kényszerítő eszközöket használ, abszolút idegen a hit természetétől.

Másrészt, a krisztusi üzenet tevékenységre hív, vagyis valóságos tettekre sarkall, és nem csak elméleti tan. Ahogy üzenetének lényegét Jézus a kereszthalálig való önátadásában mutatta fel, úgy a tanítvány is létével adja át üzenetét. A kereszténységben nem lehet megosztottság, kettősség az elmélet és a gyakorlat között, máskülönben lényegét veszíti el. Sőt, a tanítás meg kell egyezzen a gyakorlattal, mind az Istennel való kapcsolatát, mind az emberek egymás közötti kapcsolatát tekintve. Ha a keresztények nem gyakorolják a testvéri szeretetet, ha az egyház tagjai közömbösen vagy egymással versengve élnek, a prédikáció nem más, mint élettelen szó és holt betű.

Részlet a Brother John: Short Writings from Taizé 3. számából

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article7148.html - 10 December 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France