Alois testvér

Felhívás a keresztények kiengesztelődésére

Amikor Roger testvér 1940-ben eljött Genfből, hogy megalapítsa a taizéi közösséget, benső késztetésnek engedelmeskedett: úgy érezte, hogy a keresztények akkor válhatnak a egész emberiség békéjének kovászává, ha nem halogatják tovább az egymás közti kiengesztelődést. Évekkel később így írta le útját:

„Nagyanyám életének tanúságtétele rajta hagyta pecsétjét az én életemen is. Az ő nyomdokain járva találtam rá saját keresztény azonosságomra: úgy találtam rá saját keresztény hovatartozásomra, hogy kiengeszteltem magamban őseim hitét a katolikus hit titkaival, anélkül, hogy bárkivel is megszakítottam volna a közösség szálait.”

A Roger testvér által nyitott út magas követelményeket támaszt, és még nem is tárult fel előttünk a maga teljességében.

Krisztusban egymáshoz tartozunk. Ha a keresztények elkülönülnek egymástól, akkor az emberek számára az Evangélium üzenete elhomályosul.

Miként válaszolhatnánk a társadalom új kihívásaira, nevezetesen az elvilágiasodásra és a kultúrák közötti megértésre, anélkül hogy egybegyűjtenénk a Szentlélek mindazon adományait, melyekben a keresztények nagy családjának összessége részesült? Miként továbbíthatjuk mindenki felé Krisztus békéjét ha megmaradunk az elkülönültségben?

Ne vesztegessünk annyi erőt a köztünk levő ellentétekre, amelyek akár saját felekezetünkben is jelen lehetnek! Találkozzunk egymással gyakrabban Isten jelenlétében, hallgassuk közösen az Igét és figyeljünk Istenre a csendben és a dicsőítésben.

Havonta egyszer vagy akár negyedévenként, hívjuk meg a városaink, falvaink vagy tágabb környékünk lakóit egy „közös virrasztásra a kiengesztelődésért”. [1]

Egy ilyen imádság előkészítéséhez csupán annyi kell, hogy néhány fiatal útra keljen, meglátogasson másokat, fölkeressen más gyülekezeteket, más lelkiségi mozgalmakat vagy csoportokat, és megszólítson olyan fiatalokat is, akiket keresőknek, Istent keresőknek szoktunk nevezni.

Ezek a lépések növelni fogják bennünk a vágyat, hogy lehetőségeinkhez képest mindent megtegyünk. Ami egyesít minket, az sokkal fontosabb annál, mint ami elválaszt: engedjük, hogy ez a valóság az életünkön keresztül váljon láthatóvá.

A különböző keresztény hagyományok között már elkezdődött az adományok közös kinccsé tétele. Taizében azt látjuk, hogy a közös imák és a személyes találkozások során egyre jobban elmélyül a kölcsönös megbecsülés, és az egymásra figyelés teljesen természetessé válik.
 
A hit misztériumának vannak vonásai, amelyek az egyik vagy másik keresztény hagyományban jobban hangsúlyt kaptak.
 
A keleti keresztények mindig kihangsúlyozták Krisztus föltámadását, amely már átváltoztatja a világot. Talán nem ennek köszönhető az a tény, hogy olyan sokan voltak közöttük, akik képesek voltak kitartani évtizedekig tartó szenvedésekben az elmúlt századokban? A keleti keresztények nagy hűséggel őrizték meg az egyházatyák tanítását. Megajándékozták a nyugati kereszténységet a monasztikus hagyománnyal, amely az egész Egyház előtt megnyitotta a szemlélődő imádság kapuit. A nyugati keresztények megnyitják-e eléggé szívüket ezen értékek előtt?
 
A reformációhoz kötődő keresztények a következő evangéliumi valóságra hívták fel erőteljesen a figyelmet: Isten feltétel nélkül ajándékozza meg az embereket szeretetével. Igéje által mindenkivel készen áll találkozni, aki hallgatja és valóra váltja azt. A hit egészen egyszerű bizalma Isten gyermekeit a szabadságra neveli: az együtt éneklés által Isten Igéje a bensőnk részévé válik. Talán ezek az értékek nem fontosak minden egyes keresztény számára?
 
A katolikus egyház a történelem során mindig láthatóvá tette a Krisztusban való közösség egyetemességét. Szüntelenül kereste a helyi egyház és az egyetemes egyház közötti egyensúlyt. Egyik sem létezhet a másik nélkül. A közösség egységének szolgálója minden szinten segített megőrizni a hitben való közösséget. A megkereszteltek közössége nem lenne képes továbblépni és fokozatosan elfogadva jobban megérteni ennek a szolgálatnak a fontosságát?
 
Túl a keresztény felekezeteken, sürgetően fontos, hogy a különböző földrészek között elmélyüljön az adottságok közös kinccsé tétele. Az európai keresztényeknek például nagyon sok tanulni valójuk van a más földrészek keresztényeitől. Ma, a távoli földrészek egyházai az Evangélium friss lendületével viszonozhatják Európának mindazt, amit kaptak a múltban.
 
Krisztus tanúi és mártírjai az egyetlen és egységes közösség felé vonzanak magukkal minket. Ők táplálják azt a reményünket és azt az elhatározottságunkat, amivel a keresztények közötti látható egységet keressük.

[1A taizéi internetes honlapon (www.taize.fr [http://www.taize.fr]) az “Imádság és ének” rovatban minden hónapban közzé teszünk egy ilyen imavázlatot és egy bibliai elmélkedést, amely segíthet elindítani az ima utáni kiscsoportos beszélgetést. Természetesen egy ilyen kezdeményezés nem helyettesítheti az egyházközségekben folyó imaéletet.

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article5621.html - 13 December 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France