Alois testvér 2017

Felhívás az egyházi vezetőkhöz 2017-re

Gondolkodjunk és cselekedjünk együtt!

2017-ben a Reformáció félévezredes évfordulója alkalom lehet arra, hogy lépéseket tegyünk az egység felé, azaz mélyebbre jussunk a kölcsönös szívélyesség felszíni kapcsolatánál.

Az Egyházak között, akárcsak az Egyházakon belül, mindig lesznek különbségek, ezek folyamatosan ösztönzést jelentenek az őszinte párbeszédre, és a lelki gazdagodás forrásává válhatnak egymás számára. De az egyházakban lassanként a felekezeti önazonosság vált a legfontosabb tényezővé: elsősorban protestánsként, katolikusként vagy ortodoxként határozzuk meg önmagunkat. Nem jött-e el annak az ideje, hogy a keresztségben kifejeződő keresztény önazonosságunk legyen a meghatározó, az elsődleges?

A fentiekből adódik a kérdés: az Egyházaknak nem kellene-e egy bátor lépést tenniük azzal, hogy közös lelki épületbe húzódnak, és nem arra várnak, hogy előbb minden teológiai kérdésben egyezségre jussanak? Vagy legalább egy közös sátorba: az egység túlságosan merev elképzeléséből kilépve, olyan eszközöket és eseményeket kellene keresnünk – még ha ezek ideiglenesek is – amelyek már az egység örömének előízét jelentik, és Isten Egyházának, Krisztus Testének és a Szentlélek Közösségének válnak látható jeleivé.

A Krisztust szeretők közössége nem jöhet létre úgy, hogy nem tartjuk tiszteletben a különbözőségeinket, de ez a közösség csak akkor lesz hitelképes, ha láthatóvá is válik. Új kiindulópontra van szükségünk ahhoz, hogy elmozduljunk egy ilyen kiengesztelődött különbözőség irányába. A kiindulópont Krisztus, akiben nincsen megosztottság. “Csakis Jézus Krisztusban vagyunk felebarátok… Kölcsönös Krisztushoz tartozásunk reális, teljes és örökkévaló.” (Dietrich Bonhoeffer)

Így osztozhatnánk egymás adományaiban: megosztjuk a másikkal, amit Isten adományának gondolunk magunkban, de azokat a kincseket is befogadjuk, amelyeket Isten másokba helyezett.“ Nem arra kell törekednünk, hogy információkat szerezzünk a másikról, és így könnyebben megismerjük őket, hanem arra, hogy felismerjük azokat az adományokat, amelyeket a Lélek a mi számunkra is tartogat másokban.” (Ferenc pápa)

Hogyan kerülhetnénk közös tető alá? Mit tehetnénk ezért együtt? Íme néhány javaslat:

  • Különböző felekezetekhez tartozó szomszédok, családok alkothatnának ún. „bázisközösségeket”, azért, hogy együtt imádkozzanak Isten Igéjére figyelve, közös csendet és dicséretet tartsanak, valamint egymást kölcsönösen segítsék, miközben egyre bensőségesebb kapcsolatba kerülnek.
  • Minden helyi közösség, plébánia vagy gyülekezet keressen mostantól konkrét együttműködést más felekezetbeli keresztényekkel! Ennek formái lehetnek pl. a közös bibliaolvasás, szociális és pasztorális munka, katekézis. És mostantól ne csináljunk semmit úgy, hogy nem vesszük számításba az együttműködés lehetőségét! Hozzunk létre olyan szervezeteket, amelyek párhuzamosan ugyanazokat a tevékenységeket látják el!
  • Gyakoroljuk együtt a szolidaritás gesztusait, vegyük együtt észre a másik nehézségeit, rejtett fájdalmát, a menekültek bajait, az anyagi jellegű szegénységet éppúgy, mint minden más szenvedést, egészen a környezet veszélyeztetettségének problémájáig…
  • Azokban a városokban, ahol a bizalom már megerősödött az Egyházak között, a székesegyház vagy a főtemplom otthont adna-e közös imádságoknak minden helyben élő keresztény számára?
  • A közös imádság legyen a teológiai viták kerete abban a tudatban, hogy már egyek vagyunk! Ha a barátságok szorosabbá válnak, ha együtt imádkozunk, akkor a teológiai kérdéseket is másképp fogjuk érinteni.
  • Mivel minden kereszténynek része van az egyetemes papságban, az Egyháznak is minden szinten szüksége van közös szolgálatokra. Hagyományosan és egyetemes szinten az egység szolgálata Róma püspökének előjoga. Nem volna-e lehetséges, hogy az Egyházak többféleképpen hivatkozzanak erre a szolgálatra? Nem ismerhetné-e el minden keresztény Róma püspökét olyan szolgaként, aki a nagyon különböző testvérek és nővérek közötti egyetértés felett virraszt?
  • Az Egyházak, akik a hit egységéhez és a szolgálatokban való egyetértéshez kötik a közös áldozás lehetőségének kérdését, nem hangsúlyozhatnák-e ugyanennyire a testvéri szeretetben való egyetértést? Nem gyakorolhatnák-e szélesebb értelemben az eucharisztikus vendégszeretetet azok iránt, akik megvallják az egységbe vetett hitüket, és akik hisznek Jézus Krisztus valóságos jelenlétében? Az Eucharisztia nemcsak az egység csúcsa, hanem az egység felé vezető út is.

Közös keresztény identitásunk szövete nem külön utakon, egymástól szétválva, hanem a közös úton szövődik. Lesz-e bátorságunk közös tető alá gyűlni együtt azért, hogy az Evangélium lendülete és igazsága feltáruljon?

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article21590.html - 25 August 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France