A 2015-ös év Taizében

1940-től 2015-ig...

1940 augusztusában, a Második Világháború kezdetén érkezett Roger testvér Taizé falujába. Alig múlt el 25 éves és ekkor helyezte el annak a közösségnek az alapkövét, aminek hivatása megvalósítani a közösségi élet példázatát és a kiengesztelődés kovászává válni az emberiség nagy családjában.


“Egész fiatal korom óta mindig az volt a meggyőződésem, hogy egy közösség élete annak lehet a jele, hogy Isten szeretet és csakis szeretet. Apránként egyre erősebb lett bennem az a meggyőződés, hogy nélkülözhetetlen egy olyan közösséget létrehozni, melynek férfi tagjai úgy döntenek, hogy egész életüket odaadják, és állandóan megpróbálják megérteni egymást és megbékélni egymással. Egy olyan közösségre vágytam, ahol a szív jósága és egyszerűsége mindennek a középpontjában áll.”
Roger testvér

Ma a közösségben körülbelül 100 testvér él, katolikusok és különböző protestáns felekezetekből származók, közel 30 országból.

Roger testvér 2005. augusztus 16-án hunyt el, életének 90-ik évében; a közösség esti imája alatt egy mentálisan zavart személy gyilkolta meg.

A közösség a 2015-ös év folyamán ünnepli alapításának 75. évfordulóját, és szeretettel hív mindenkit a megemlékezésre alapítójának 100 éves születése és halálának 10 éves évfordulója alkalmából.

A 2015-ös évre való felkészüléshez Roger testvér utódja, a közösség jelenlegi priorja Alois testvér, három évre szóló javaslatot tett, hogy az Evangélium fényénél újítsuk meg az emberi szolidaritás mellett tett elköteleződésünket.

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article17223.html - 10 December 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France