2001

Visszhangok a budapesti találkozó után

Mi is történt Budapesten 2001. decemberben? 70 ezer fiatal gyűlt össze öt napra a magyar fővárosban. Budapesti plébániák, gyülekezetek és családok fogadták őket. A helyi fiatalok által szervezett délelőtti programokat a különböző plébániákon és a gyülekezetekben tartották. A délutáni közös programok pedig a városközpontban zajlottak. A napok gerincét a háromszori közös imádság adta. Nagyon sokan írtak benyomásaikról, élményeikről. Íme néhány közülük:

Villő, Budapest - Ferencváros, 17 éves, vendéglátó és segített a saját egyházközségében:

"A vendéglátásunkkal, vidámságunkkal, a mások iránti tiszteletünkkel be tudtuk mutatni, hogy a magyarok vidám és életre való emberek, és nem az a lényeg számukra, hogy 10 éve kommunizmus volt és le van robbanva az ország, hanem, hogy képesek fejleszteni az országot. A vendégszeretet, azt hiszem, olyan jólesően megbizsergeti az embert. Kellemes, jó érzés volt vendégeket várni, készülni arra, hogy hozzánk érkezik valaki, akitől többek lehetünk, aki a kultúráját megosztja velünk, megismerteti velünk. Olyan sokat gazdagodtunk a litván vendégeink által. Ha csak azt mondom, hogy eddig Vilnius, Litvánia fővárosa nekem egy gyenge kis földrajzi adat volt, de mióta itt járt a 8 litván lány, azóta csak megdobban a szívem, ha Vilniusról vagy Litvániáról hallok."

Adina, Nagybánya, Románia, 23 éves:

"Nagy hatással volt rám a magyarok figyelmessége és vendégszeretete, amit őszintén szólva nem is vártunk... Azok az emberek, akikkel találkoztam, beszélgettem, mintha lelkemnek sok kis ajtaját nyitották volna meg. Megtapasztaltam általuk a hit és az Egyház különleges szerepét a mai ember életében. A különleges hangulat, a közös imákon megtapasztalt egység, az énekek szépsége átjárták és megtisztították szívünket, lelkünket."

Adriana, Užgorod, Ukrajna, résztvevő:

"A budapesti volt a második európai találkozó, amelyen eddig résztvettem. Csakúgy mint az első, ez is felejthetetlen élmény marad! Egy olyan világban, amely tele van ellentmondásokkal és ellentétekkel nagy szükségünk van az egységre és arra, hogy szeretetben, bizalomban élhessünk. Olyan jó volt látni a találkozó alatt, hogy ez a sok különböző kultúrájú és felekezetű fiatal együtt tud imádkozni. Szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik előkészítették ezt a találkozót, és meleg szeretettel üdvözlöm a Mátyás Templom fiataljait, akik minket fogadtak!"

Csongor, Budapest - Felsőkrisztinaváros, vendéglátó:

"Ereje volt, üzenete volt ezeknek az együttléteknek. S az üzenet lényege, hogy a kereszténység egyetemes. Magyar, román, olasz, japán, litván, francia, stb., testvérek vagyunk, egy család. Tudjuk és meg is tapasztaltuk, hogy a mi kincsünk nagy kincs, teljesen a miénk. De azzal, hogy ugyanakkor másoké is, nem kevesebb, hanem több és még értékesebb ez a kincs. Így válik még inkább a sajátunkká. A teljességnek vagyunk része. S ez jó. És a jót tenni: jó."

Aster, Pozsony, Szlovákia, résztvevő:

"Határon túli, szlovákiai magyar vagyok. Nagyon köszönjük a vendégszeretetet! Igaz, hogy én iskolában laktam, nem családnál, de így is megfogott a helyiek kedvessége és vendégszeretete, akik nagyon sokat tettek értünk, hónapokig készültek a fogadásunkra. Amikor megérkeztünk, autóval kijöttek elénk a vonatállomásra, teával, szendvicsekkel és pogácsával vártak minket, elkészítették a reggelijeinket, és nagyon nagy szeretettel fogadtak minket. Mindezek az apró dolgok sokat jelentettek mindannyiunk számára. Az utolsó nap szinte mindenki családnál ebédelt. Minket, 4 embert Szlovákiából, egy idős házaspár hívott meg, akiknél már lakott 2 lengyel lány. Nagyon egyszerű körülmények között éltek, de annyi fiatalt láttak vendégül, amennyit csak tudtak, és kicsike konyhájuk tele volt fénnyel és szeretettel.
Egyik délután elmentem a szlovákiaiak regionális találkozójára, ahol az élményeinkről, benyomásainkról beszélgettünk. Voltak ott az északi területekről és Közép- Szlovákiából érkezett fiatalok is. Ezeken a vidékeken nem nagyon szeretik a magyarokat, pedig nem is ismerik őket, csak elhiszik, amit a politikusok mondanak nekik. Beszélgettem ezekkel a fiatalokkal, és mindannyian el voltak ragadtatva a magyarok kedvességétől és vendégszeretetétől. És ezt nem fogják elfelejteni. Ezek alatt a napok alatt sokkal többet tettünk a Kárpát-medencei népek közti kiengesztelődésért, mint az összes politikus együttvéve."

Maria, Felső-Ausztria, résztvevő:

"Milyen sok fiatal, akik mind azért jöttek, hogy a hit forrásait keressék... A találkozó alatt megértettem, hogy a hitemet saját környezetemben kell megélnem, még akkor is, ha vannak, akik kinevetnek érte. Elhatároztam, hogy otthon sokaknak el fogom mesélni, mi történt Budapesten, de megpróbálom úgy elmondani, hogy ők is együtt örülhessenek velem. Így talán ők is megértik, miért adott olyan sok erőt a találkozó a mindennapjaimhoz."

Bence Imre, lelkész, Budavári Evangélikus Gyülekezet:

"Nálunk egy kicsit nehézkesen indult a szervezés. De akkor, amikor már égett a lábunk alatt a talaj, akkor minden elrendeződött. Gyülekezetünk közel 180 fiatalt fogadott. Abból 52 családoknál, a többi kollégiumban volt. Gazdag tartalmú volt a 29. és 31-i délelőtt. Imaalkalom és csoportos beszélgetések. Majdnem tele volt a templom. A gyülekezeti alkalmakon is résztvettek a külföldi fiatalok. (Javarészt lengyel, román, erdélyi magyar, angol, német és svéd) Összességében jó tapasztalatokkal bocsátottuk el a nálunk lévő fiatalokat, akikkel a templomban igazi testvéri közösséget éltünk meg. Többségében lelkiekben gazdagodó, és gazdagító fiatalok voltak itt. A mai presbiteri gyűlésünkön a presbiterek véleménye is általában pozitív volt a tapasztaltakkal kapcsolatban."

Bianca, Nagybánya, Románia, 21 éves, résztvevő:

"A budapesti zarándoklat egy egész életre szóló élmény volt. Megtanultam alkalmazkodni egészen különböző helyzetekhez és emberekhez. Francia és lengyel fiatalokkal beszélgettem sokat. Nagyon megérintett a magyar családok vendégszeretete."

Gábor, Vác, vendéglátó és segített a saját egyházközségében:

"Vácon az egyik egyházközségben vettem részt a szervezésben. Hatalmas élmény volt a találkozó, pedig Pestre nem is jutottunk el. Mégis a 3 eddigi találkozóm (Bécs, Varsó, most Budapest) közül ez lesz a legmaradandóbb. És nemcsak élményben, hanem lelkiekben. Nem az imákon keresztül, hanem a tettleges szervezői munka által. A felelősség másokért, a találkozások, ismeretségek-barátságok, kiscsoportos beszélgetések, animátormegbeszélések sokat formáltak rajtam, azt hiszem. Nagyon jó kiscsoportos beszélgetésekben volt részem. Legnagyobb élményem az első beszélgetés volt: 15-en, öt nemzetből, másfél óra alatt mindenki szóhoz jutott. Csodálatos megtapasztalni, hogy mindenki hasonló problémákkal küzd. Hogy a bábeli "vétek" jóvá tehető: "öt angol igével" ki tudod fejezni magadat... És egyszerűbbé válsz. Semmi köntörfalazás, körülményeskedés: mondod ahogy tudod. Az is jó amikor az ember ütközik saját előítéleteivel. "Véletlenül" egy csoportba kerültem azzal a három fiatallal, akikkel előző nap kisebb vitánk volt: nem akartak külön szállásra kerülni. Az ember gyorsan ítélkezik: "ezek sem imádkozni jöttek" mondtuk. És a beszélgetés során aztán be kellett látnom, hogy ismét (meggondolatlanul) ítélkeztem."

Dragos, Bukarest, Románia, résztvevő:

"Az indulás előtt azt hallottuk, hogy elég nehéz lesz ez a találkozó: nagyon egyszerű szálláskörülmények és hűvös fogadtatás a Románia és Magyarország közti feszült viszony miatt. De minden másként történt. Különleges vendégszeretettel vártak minket. Egy igazi ’forrás’ volt ez, melyből cseppenként, napról napra belekortyolhattunk hitünk titkaiba."
Dunja, Zágráb, Horvátország, résztvevő:
"Fantasztikus volt látni, hogyan nyitja meg egy város a szívét, hogy befogadjon 60 ezer fiatalt, akik azért jöttek össze, hogy megosszák egymással ugyanabba az Úrba vetett hitüket és egy világosabb jövőbe vetett reményüket. Jó volt látni, hogy még ez a két óriási csarnok is kicsinek bizonyult néha a közös imák ideje alatt. Nekem személy szerint nagy élmény volt a találkozó, és nap mint nap csodák történtek körülöttem. Léteznek vajon csodák ? Természetesen igen, csak fel kell tudni ismerni őket. Számomra csoda volt, hogy a troli megálló pont az előtt az iskola előtt volt, ahol laktam. Csoda volt az is, hogy rengeteg régi baráttal találkoztam és sok-sok új barátságot kötöttem. Szintén csoda, hogy Isten megmutatta a barátnőmnek is, hogy léteznek csodák és ez által megszületett benne is a hit. De talán a legnagyobb csoda az volt a számomra, hogy egy fiatalember őszinte vágya Krisztus követésére életre hívta a Taizéi Közösséget és ezt a 24. európai találkozót. Hogyan is tudnánk nem térdre borulni és megérteni, hogy Isten hűséges ígéreteihez ?
A Hungexpo egyik csarnokának a műszaki munkatársa:
"Féltünk, de rendesen, hogy mi lesz itt ennyi emberrel. De békés, rendes társaság. Szépen tudnak énekelni. Aztán az a hosszú tízperces csend tegnap a déli ima alatt... Hihetetlen!"

Małgorzata, Lengyelország, résztvevő:

"Már évek óta részt veszek az európai találkozókon. Mindig szívesen jöttem, de főleg azért, mert szeretek emberekkel találkozni. Viszont elég nehezemre esett ezekben a nagy csarnokokban imádkozni, ahol a csend nem mindig működött és mindenféle mocorgás, jövés-menés zavarta az embert. A barcelonai találkozó után azonban úgy éreztem, hogy valami megváltozott bennem: az imádságok nagyon gyümölcsözővé váltak. Az idei budapesti találkozó pedig felül múlta minden várakozásomat. Óriási volt bennem a vágy, hogy Istennel találkozzam az imában. Ezért megpróbáltam az imában és az elmélkedésben együtt lenni olyanokkal, akikben hasonló vágy élt. Isten mélyen megérintett. Már nem zavart, hogy néhányan mellettem esetleg beszélgettek vagy fölálltak és elmentek. Ez a rövid magyarországi tartózkodás felért egy Taizében eltöltött héttel. Ezt sosem gondoltam volna azelőtt ..."

Anita, Budapest, vendéglátó:

"Első alkalommal fogadtunk vendégeket az albérletünkben, és így visszagondolva ez nem okozott semmilyen komolyabb megterhelést vagy bonyodalmat nekünk, vendégfogadóknak. Nagyon jó érzés volt megosztani a lakásunkat idegenekkel, megelőlegeztük számukra a bizalmat, ami busásan megtérült."

Anca, Arad, 22 éves, Románia, résztvevő:

"Egy családnál laktam két másik román lánnyal és két lengyel lánnyal. Ez a család nagy szeretettel fogadott minket... minket, akik attól féltünk, amint megtudják, hogy románok vagyunk biztos hűvös lesz a hangulat. Minden pont fordítva történt... mintha éppen azért fogadtak volna ilyen kedvesen, mert románok vagyunk. Bizony elcsodálkoztunk!"

Edit, Budapest - Ferencváros, vendéglátó:

"Egészen hirtelen, átgondolás nélküli döntés volt ez, hogy fiatalokat fogunk befogadni. Ennyien maradtak a plébánián, akiknek nem jutott szállás, és gondoltam, hogy,... semmit nem gondoltam. Jöjjenek, van egy nagy nappalink, összetoljuk a bútorokat, bizonyára öt napig megleszünk szeretetben és békében. És így is volt. Igaziból akkor tértünk magunkhoz, mikor elmentek. Nagy élmény volt velük az újévi ebéd, amikor 18-an ültünk az asztal körül, még a megszervezése is izgalmas és érdekes, és persze jó hangulatú volt. Ebéd után aztán, egyébként lencsét főztem ebédre, elmondtam nekik, hogy nálunk ez népszokás. Aztán taizéi énekeket énekeltünk, ez áthidalta a nyelvi nehézségeket is."

Robert, Varsó, Lengyelország, résztvevő:

"Talán a legnagyobb élmény számomra a résztvevő fiatalok segítőkészsége és bizalma volt. Jó volt együtt dolgozni másokkal és valami fontos dolognak a részese lenni. Elhatároztam, hogy hazatérve nem engedem kialudni Isten szeretetének tüzét és nem felejtem el a mások által megtapasztalt jóságot. Szeretnék nap mint nap olyan jó lenni, mint mindazok, akikkel Budapesten találkoztam... Azt hiszem, hogy egy-egy ilyen európai találkozó visszafogott mása lehet annak az élménynek, amit az ember Taizében megtapasztalhat egy-egy ott eltöltött hét során."

Antal, Budapest III. ker., segített a saját egyházközségben:

"Valahogy belecsöppentem a plébániánk előkészítő csoportjába. Először csak nyelvtudásommal segítettem aztán már csak azt vettem észre, hogy nyakig benne vagyok. Nagyon készültünk a találkozóra. Semmit sem bíztunk a véletlenre, mert kicsit (kicsit?) féltünk ettől a sok embertől, a sok tennivalótól, felelősségtől illetve attól, hogy kevesen vagyunk a feladatokra. Az érkezés napja előtt tetőfokára hágott az aggodalom és felmerült bennem ezernyi pesszimista ’Mi lesz, ha...’ kérdés. - (...) A Szilvesztertől féltem a legjobban. Elképesztőnek tartottuk, hogy a központ nem gondolt a szilveszteri étel- és italfogyasztásra, így nagyszabású sütemény- / adománygyűjtésbe kezdtünk. Aztán kiderült, hogy a központi zsemléből is rengeteg maradt. Rengeteg süti, lekvár, és egyéb érkezett a hívektől, úgyhogy végül szilveszterkor mindenki annyit evett amennyit akart.
Az virrasztás és az éjfél nagyon meghitt volt. Magyar szokás szerint elénekeltük a himnuszt, és a 200 fiatal hang nélkül végighallgatta. Utána pedig mindenki jókedvűen köszöntötte a társait, a mellette állókat, és külön minket, magyarokat, szervezőket. Az oroszok gyönyörű ikonokkal ajándékoztak meg bennünket. A népek ünnepe teljesen spontán alakult ki. Mire úgy döntöttük, hogy elkezdjük, már rég el is kezdődött...
Másnap álmosan szembenéztünk az utolsó akadállyal, az újévi ebédek kiosztásával. "Púp a hátunkon", gondoltam. Milyen alapon adok valakinek, és a másiknak nem? Mi van, ha nem is akarnak ebédelni a fiatalok, hanem inkább együtt maradnak az indulás miatt? Hogy érik el együtt a buszukat? Mi van ha nem jut minden családhoz evő? Nos ez is simán ment. Valahogy éppen minden klappolt. Véletlenül (?). Utoljára öt franciához kellett találni öt ebédet, de már csak egy család volt, aki négy főre főzött. Így azonban a franciák közül egyvalakinek ki kellett volna válni a csapatból. Ekkor a család képviselője azt mondta, hogy "négy vagy öt? Teljesen mindegy, nyugodtan jöhetnek mind!"
És akkor egyszer csak mindenki eltűnt. Ott álltam déli tizenkettőkor a templom előtt néhány társammal a hidegben, és valami nagyon nagy lukat éreztem belül. Nem az éhség okozta. A nagy szervezkedésben sokaktól még csak el sem köszöntem. Pedig talán soha többé nem látom őket. Valami pánik féle tört ki rajtam. Legalább két franciát hazavihettem volna ebédelni!!! Vagy legalább egyet!!! Hazarohantam, megebédeltem és utána irány az iskola, ahol talán még találok szedelőcködőket (meg amúgy is takarítani, pakolni kell). Itt még szereztem néhány email címet, csináltam pár fényképet, ...aztán vége."

Ágnes, Budapest, segített a saját egyházközségében

"Azt hiszem, nem tartozott az alapvető célok közé, hogy egy plébánia közössége összekovácsolódjon. Nálunk viszont ez történt. Együtt dolgoztunk, együtt gondolkodtunk, együtt készülődtünk. A kiscserkészek kísérték a vendégeket a plébániára, és onnan a szállásra. A nénik készítették a reggelit. Az ifjak fordítottak, énekeltek, elvállaltuk az iskolát, hogy ott alszunk. Csodálatos élmény volt együtt lenni azokkal, akikkel együtt nőttem fel, de azóta kicsit eltávolodtunk egymástól. A környékbeli protestánsok is a világ legtermészetesebb módján kapcsolódtak be a előkészületekbe.
Lengyel, magyar két jó barát! (Polak, Węgier, dwa bratanki!!) A lettek ugyanolyan barátságosak és segítőkészek voltak, mint a lengyelek. Egy lett lány tiszta kiejtéssel énekelt velünk magyarul. A horvátok pedig semmiben nem különböznek tőlünk. "

Várnai Péter, pap, egyházmegyei ifjúsági referens:

"’Neved énekeljük! Áldunk Téged mindig, Urunk. Alleluja.’ - árad a soha véget érni nem akaró ének. Körülölelnek az elmélkedés egyszerű szavai, majd a csend hangjától remeg a levegő. Térdig járok az imádságban és a jövő fiataljainak Európájában. Bár ’csak’ negyvenezren vesznek körül az ’A’ pavilonban, de Krisztus által a barátaink ők. Lehetetlen egy fekete jövőkép ennyi szépséggel és imával a háttérben. -
A találkozó után sok pappal beszélgettem és összegyűjtöttem néhányat az élményeik közül:
- ’Látványosan összeszedettebbek lettünk a találkozó napjai alatt és ez utána is megmaradt. Nagyon fárasztó volt a plébániai előkészítés, de nagyon-nagyon megérte. A fiatalok és a Szentlélek segítettek mindenben.’
- ’Hatalmas dolgok történtek itt a találkozó alatt. A plébános úr még a templomi nagyvilágítást is bekapcsoltatta. A legnagyobb élmény az volt, hogy még neki is tetszett. Az ifjúsági csoporttal néhány fokot alakult az életünk. Remélem, hogy folytatódik valami.’
- ’Karácsony előtt a két pásztorjátékkal alig láttam ki a munkából. Utána meg alig volt feladatom, mert a fiatalok ahogy előkészítették, úgy le is bonyolították a programokat. Segítséget jelentett a családok holdudvara.’
- ’A plébánia közös öröme volt, hogy a kitűzött létszámot sikerült elhelyezni és az ebédeltetés is megoldódott. Nagyon megkapó volt a délelőtti imák alatti tanúságtételek sorozata. Élővé és hitelessé tette azt, amit csinálunk.’
- ’Most látom, hogy fiatalokat komoly ügy mellet és komoly feladatokkal kell megbízni. A segítő csapatot nagyon szeretném összetartani. Nem akarom kiengedni őket a kezemből. Az imádságból kell, hogy közösség szülessen nálunk is.’ "

Iryna, Zalistsyky, Ukrajna, résztvevő:

"Most, hogy már eltelt egy kis idő és jobban átgondoltam mindazt, ami történt, fontosnak érzem az egységet, amit az Ukrajnából érkező csoportok között tapasztaltam. Mintha az a sok akadály, amely elválaszt minket egymástól odahaza, hirtelen eltűnt volna. Nem volt köztünk megosztottság. Annak ellenére, hogy különböző felekezetekből, az ország más-más területeiről jöttünk, mégis megértettük egymást és úgy éreztük, végre egységben vagyunk egymással. Hazafelé a Kárpátokban aztán ezt konkrétan meg is tapasztaltuk, amikor a nagy hóesésben elakadtunk. Egészen különböző vidékekről származó csoportok segítettek egymásnak, mindenki ott, ahol tudott. Azt hiszem a budapesti találkozó nagy ajándék volt Ukrajnának. A megosztottság súlyos és mindenütt jelenlevő probléma Ukrajnában. Ezért van felbecsülhetetlen értéke mindazoknak az élményeknek, amelyeket együtt éltünk át Budapesten."

Tímea, Óbuda, segített a saját egyházközségében:

"Számomra talán az volt a legmegkapóbb része a találkozónak, hogy mi magyarok fogadhattuk az Európa különböző országaiból érkező sok-sok fiatalt. Itt, a mi otthonainkban, a tízemeletes panelházak lakásainak négy fala között valóban kultúrák találkoztak egymással."
Fabrice, Franciaország, nem tudott eljönni Budapestre:
"Még akkor is, ha nem tudtam elmenni Budapestre, nagyon erősen éreztem a találkozó fontosságát egész Európa, de különösen a fiatalok számára. Európa minden televíziós csatornája az Euro indulásával volt tele. De nem szabad engedni, hogy Európa pusztán egy gazdasági rendszer legyen. Természetesen erre is szükség van, de az emberek ma európai kultúráját keresnek, népek közötti párbeszédet, gondolatok és élmények szabad áramlását. Már egy jó ideje Taizé egy ilyen kapcsolatot jelent Európa népei között. A fiatalok egyre jobban érzik, hogy a béke, a kiengesztelődés és a megbocsátás utáni vágyuk a legegyszerűbb emberi kapcsolatokban valósul meg: a beszélgetések során, ahol megosztják egymással élményeiket, félelmeiket, hitüket, ahol odafigyelnek egymásra..."

Marek, Pozsony, Szlovákia, résztvevő:

"A Budapesten eltöltött napok sokat segítettek abban, hogy jobban megértsük egymást és nekem személyesen pedig abban, hogy tudatosan leromboljam magamban a magyarok elleni előítéleteimet. Az Úrnak egy nagy leckéje volt ez és természetesen a bizalomnak a zarándokútja. Hálát adok az Istennek, hogy megértette velem a másokkal való közösségvállalás fontosságát. Éreztem azt az erőt, amely ledönti a visszautasított megbocsátás, a félreértések és a megvetés falait. Ez az erő nem lehet más, mint Jézus."

Maria, Szabadka, Jugoszlávia, résztvevő:

"Négyen egy családnál voltunk elszállásolva, ahol rajtunk kívül egy ukrán görög katolikus pap is lakott. Olyan volt, mint Taizében: Négy felekezet keresztényei voltunk együtt. Mindenki a saját nyelvén imádkozta a Miatyánkot és együtt énekeltük a taizéi énekeket. Az édesanya azt mondta, hogy maga a Szent Lélek szállt le az otthonukra. A nyelvi különbségek nem jelentettek akadályt. Délelőtt a plébánián a kiscsoportos beszélgetések egészen délig tartottak. Nagyon érdekesek voltak a témák. Ez volt a legszebb találkozóm..."

Carsten, Németország, résztvevő:

"Alig tudom elképzelni, mekkora előkészület előz meg egy ilyen találkozót. Nagyon hálás vagyok, hogy résztvehettünk a bizalom zarándokútján. Fantasztikus volt együtt fölfedezni, mit is jelent békében és bizalomban élni. Sokat jelentett számomra a volt Jugoszlávia országaiból érkezett fiatalokkal találkozni. Mostanáig ezek a helyek nagyon távolinak tűntek nekem. Ha hallottam róluk, mindig csak a háború és a pusztulás jutott róluk eszembe. Most már az öröm és a közösség is eszembe jut."

Nataliya, Ternopil, Ukrajna, nem tudott eljönni Budapestre:

"Sok barátom mesélt mindarról, ami Budapesten történt. A parókián minden évben van egy karácsonyi kis találkozónk, ahol mindenki elmondja, mi is volt az év legfontosabb eseménye a számára. Idén szinte mindenki Budapestről beszélt. Nagy örömmel hallottam, hogy az előző évekhez képest sokkal mélyebb lelki élményt jelentett a fiatalok számára az idei találkozó. Bárcsak hallottátok volna, mindazt, amiről meséltek!!! Többen azt mondták, hogy a találkozó megváltoztatta az életüket és felfedeztek egy új világot. Velem is ez történt néhány évvel ezelőtt és az akkori élményeim örökre megmaradnak. Most, már így felnőtt fejjel is fontosnak érzem, mindazt, ami a találkozón történik, még akkor is, ha csak lélekben vagyok ott. A ternopili katedrálisban tartottunk egy újévi virrasztást, ahol nagyon közel éreztük mindazokat, akik Budapesten együtt imádkoztak ugyanebben az időben."

Orsi, Budapest, segített a központi előkészületekben:

A Váci utcai központban segítkezve sokszor elgondolkoztam azon, hogy az természetes, hogy mi magyarok itt vagyunk és tesszük a dolgunkat, de vajon mi motiválta azokat a fiatalokat, akik különböző országokból idejöttek és szeptembertől azon dolgoztak, hogy a budapesti találkozó jól sikerüljön? Miért jó egy németnek, egy máltainak, egy horvátnak, egy osztráknak vagy egy lengyelnek hónapokat Budapesten tölteni és plébániákat, gyülekezeteket látogatni nap mint nap? A jelenlétük nagyon fontos volt. Nekem személy szerint különösen is azé a lányé, aki Romániából érkezett azért, hogy négy hónapon át segítsen az előkészületekben. Szavak nélkül, a jelenléte által szólt a kiengesztelődésről. Félelmeit, előítéleteit maga mögött hagyva nyitottan érkezett. Falak dőltek le, ajtók nyíltak meg általa."

Mihai Balan, Nagybánya, 35 éves, ortodox pap, aki parókiájának fiataljaival együtt vett részt a találkozón:

"Budapestről visszatérve a fiatalok sokat meséltek a többieknek. Úgy érzem, közelebb kerültek az Egyházhoz. Az eddig köztünk lévő távolság, úgy érzem, megszűnt. Sokkal több dolog történt, mint amit remélni mertem. Most itthon kell folytatni és helyi programokkal megteremteni a lehetőséget, hogy közelebb kerüljenek a parókiához."

Marianna, Tököl, segített a saját egyházközségben:

"Tököl 400 fiatalt fogadott be a Taizéi találkozó során, ezek közül 130 fiatalt tudtunk elszállásolni családoknál, a többit pedig iskolában, sportcsarnokban. Az előkészületek, az elszállásolás, az imaórák megszervezése nagyon sok munkát igényelt, tekintettel arra, hogy kevesen értek rá az ünnepek miatt, vizsgaidőszak alatt. Mégis, egyetlen dolog volt, amit határozottan éreztem: hogy amit teszek, amire az időmet áldozom, annak értelme van. Ennél jelenleg nincs fontosabb feladatom az életemben, még a közelgő vizsgáim, még a családi kötelezettségeim se. Itt most egyetlen dolog volt a fontos: hogy Krisztust befogadjuk, mint Szűz Mária tette, (ha neki nem is ez tűnt akkor a legkellemesebb dolognak, amit történhetett vele) és segítsük őt világra hozni, karácsony után valóság testté válni a egyetemes egyház találkozása által. És a csoda megtörtént: Az Isten megszületett a fiatal vendégek által!"

Dorota, Lengyelország, résztvevő:

"Az újévi imára emlékszem talán a legjobban. A templom tele volt, mert a plébánia 500 vendéget fogadott. Az első padban ültem, hogy segítsek az énekekben. Az imának éjfél körül kellett volna befejeződnie, de egy páran tovább ott maradtunk még énekelni. Jó érzés volt látni, hogy sokan voltak, akik nem szaladtak el az ima után a buli kedvéért, hanem szívesen maradtak a templomban énekelni. Még akkor is, amikor Anna, a plébániai felelős, bejelentette, hogy kezdődik az ünnepség, csak egy pillanatra hallgatott el az ének, aztán tovább folytatódott a kánon. Jóval éjfél után hagytuk el a templomot és nem voltam egyedül... Budapesten láttam először életemben, hogy az emberek szívesebben maradtak a templomban imádkozni, a helyett, hogy a ’népek ünnepére’ siettek volna."

Anna, Budapest, segített a saját egyházközségében:

"Ez a budapesti találkozó nagyon sokat jelentett nekem. Életemben először Wrocławban vettem részt európai találkozón és azt hittem, hogy annál nagyobb hatást nem is tehet rám egy ilyen találkozó. Mégis most így, hónapokon át dolgozva, valami még többel ajándékozott meg Taizé. Megtapasztaltam, hogy a boldogság a másik arcán ragyog fel számomra. A sok örömteli arc, nyitott, szerető ember, akikkel a plébániánkon együtt dolgozhattam, a családok, akik mellénk álltak, és a távolról érkező fiatalok, akiket befogadhattunk és megajándékoztak minket bizalmukkal mind ennek a boldogságnak a részei lettek. Nagyon hálás vagyok azért, hogy Isten segített erővel, szeretettel, hogy belemerészkedtem ebbe a kalandba, amit ennek a találkozónak az előkészítése, háttérmunkája jelentett. "

Róbert, Budapest XXII. ker., segített a saját egyházközségében:

"Megrémültünk mindannyian, mikor az első vendégek 10:30 körül betoppantak, és este 8:00-ig nem volt megállás. Mindannyian önfeledten dolgoztunk, és nagy örömmel fogadtuk ifjú barátainkat. Sajnos mire mindenbe beletanultunk, már mindenki megérkezett. A következő nap reggelén fáradtan, de csodálatos kegyelem folytán újult erővel vágtunk bele programjaink lebonyolításába.
Attól féltünk legjobban, hogy ennyiféle nemzetből érkező fiatallal hogyan értjük meg majd egymást, de a Jóisten erről is gondoskodott: Bábelben összezavarta az emberek nyelvét, mert összefogtak ellene, Budapesten egységessé tette, mert összefogtunk mellette."

Zsófia, Budapest:

"Óriásivolt! Nagyon tartottunk tőle, és nem akartunk csak 50 főt fogadni a kicsi kápolnánk miatt. Végül is 222 ember volt nálunk és 5 csodálatos nap alatt igazi közösséggé váltunk. Azóta is tartjuk velük a kapcsolatot, sőt a Szabadkaikat jövő héten meg is látogatom. Nem csak erre a rövid időre váltunk egymás életének részévé, hanem maradandó élmény lett a találkozó. Most az olaszokkal azt is tervezzük, hogy jövőre esetleg találkozunk a találkozó előtt és közösen megyünk mint egy csoport. Ezek még csak remények, de a 222 ember fogadása is reménnyel kezdődött!"

Judit, Budapest - Kőbánya, vendéglátó és segített a saját egyházközségében

"Tíz évvel ezelőtt már fogadtuk egyszer a ’bizalom zarándokútján’ járókat, akkor egy-egy imán vettem részt a Budapest Sportcsarnokban és ebédre láttunk vendégül négy spanyol lányt. Nagy hatással voltak rám a közös imádságok, bár nem igazán tudtam, mi is történik ott igazán. Később értettem meg valamit a közös imák liturgikus szépségéből, megsejtettem valamit abból az ajándékból, hogy én is elegendő vagyok ahhoz, hogy imádkozzam. Azóta sok találkozón voltam, többször jártam Taizében. Idén természetes volt számomra, hogy segítek a mi plébániánkon az előkészületekben és a találkozó alatt. Sokakkal válthattam most néhány szót az egyházközségből, akikkel ismerjük egymást látásból, de talán soha nem beszélgettünk, nem tettünk semmit együtt. Számomra a legszebb pillanat az volt, amikor vasárnap reggel láttam együtt érkezni családjainkat a fiatal vendégekkel, és ahogy 28-án reggel és 31-én csak egyre jöttek a háziasszonyok a finomságokkal, és egyszer csak nagyon sokan kérdezték, miben tudnának segíteni."

Zsuzsa, csömöri evangélikus gyülekezet:

"Csömör is egy volt a számos fogadóhely közül. Számomra megindító volt, ahogy az a maroknyi tízen-huszonéves - ’felnőttek nélkül’ -szervezte meg 300 külföldi fiatal életét néhány napra. Mindenki azt tette hozzá, amit tudott: ki az autóját, ki a nyelvtudását, más a telefonkártyáját vagy énekhangját. Voltak, akik saját hálózsákjukat, esetleg megspórolt zsebpénzüket.
Katolikus és evangélikus gyülekezetekhez kötődő fiatalok dolgoztak együtt teljes összhangban, sokszor egyfajta összekötő kapcsot alkotva a két gyülekezet között. Voltak közöttünk olyanok, akik szabadidejüket feláldozva többször szerveztek, egyeztettek az általános iskola igazgatójával, a sportcsarnok vezetőjével. Voltak, akik körbejárták a helyi élelmiszerüzleteket teát, cukrot kérve a vendégek reggelijéhez. Akadt köztünk olyan is, aki minden reggel 6-kor hozta el a helyi péktől az adományként felajánlott zsemléket. Többen a karácsonyfa alatt készítették a listákat a vendéglátó családokról, vagy állították össze az információs lapokat. Mások az otthoni pihenésük kényelmét cserélték fel a közös szállásokon való éjszakai ügyelettel.
Mi más ez, ha nem a Szentlélek munkája? Csodáról beszéltem. Az volt. Nem voltam tanúja kiszínezett, cikornyás mondatú bizonyságtételeknek, csak nagyon halk szavú, szinte mellesleg odavetett mondatoknak, amik felérnek bármilyen ékesszóló tanúságtétellel."

Michał, Varsó, Lengyelország, résztvevő:

"Budapesten és Csömörön, ahol egy nagy családnál voltunk elszállásolva sok új barátot ismertem meg. Azt hiszem, a szívemnek egy darabja ottmaradt és csak most érzem igazán, milyen nagy ajándék volt, hogy találkozhattam velük...
Azért mentem Budapestre, hogy folytassam a Barcelonában megkezdett utat. Az idei találkozó nagyon nagy hatással volt rám! Egészen megváltoztatta az élethez való viszonyomat. Megtanultam másként tekinteni a saját problémáimra, kérdéseimre. A budapesti találkozó folytatása volt egy megkezdett útnak. ’Szeress és mondd el az életeddel’, mintha csak egy válasz lenne az előző évi Taizéi Levél címére: ’Felfedezed a boldogságot?’ A bizalom zarándokútján arra vagyunk hivatva, hogy a béke és a kiengesztelődés követei legyünk. Világosan látom, hogy a zarándoklatnak ez az újabb állomása milyen nagy hatással volt az életemre és milyen sok gyümölcse van. Mindez nagy örömmel tölt el."

Harmati Béla, evangélikus püspök - Déli Evangélikus Egyházkerület:

"Van jövője Európának és a világnak, ha a fiatalok ilyen spirituális ’éhséget’ mutatnak, mint ezt a Taizéi Közösség szervezte ökumenikus találkozón láttuk. Budapesten a Deák téri templomunk és gimnáziumunk 140 fiatalt fogadott. Imádság és Ige, beszélgetések, együttes virrasztás az esztendő fordulóján, énektanulás hozta össze, olvasztotta egybe a többféle nyelvet beszélő, többféle egyházból jövő, de az egy Urat, Jézus Krisztust követni akaró gyülekezetet."

Hegedűs Lóránt, református püspök - Dunamelléki egyházkerület:

"A találkozó egyik meghatározója: a csend Isten előtt. E zajos, harsogó világban különösen fontos átélni: az Ige a hallgatás köntösében jár."

Balás Béla, római katolikus püspök - Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke:

"Sokan kérdezik, melyek lehetnek a találkozó gyümölcsei. Kicsit olyan ez, mint a májusi eső, amely nagyon jót tesz a földnek, de majd csak júniusban látjuk, mi is nő ki belőle.
A találkozó alatt nem folytattunk tudományos párbeszédet, nem készítettünk okos interjúkat, hanem az ima, a szépség, a zene, a csend, a barátság az, ami újra egymáshoz közelített minket."

A budapesti Fiatalok Európai Találkozója után (2001/2002), számtalan személyes találkozó és több tízezer fiatallal való közös ima után, néhány fontos kérdés vetődik fel: A lisszaboni zarándoklat belső nyitottságot és figyelmet kívánt minden résztvevőtől. Hogyan lehetnék nyitott ezután a körülöttem élőkkel? Mit tehetek, hogy elmélyüljön a különböző csoportok és közösségek közötti viszony, miben vállalhatok én felelősséget? Hogyan lehetne folytatni a közös imákat?

Printed from: http://www.taize.fr/hu_article1572.html - 9 December 2019
Copyright © 2019 - Ateliers et Presses de Taizé, Taizé Community, 71250 France